Kíváncsiak vagyunk

Együtt játszunk

Megismerjük a környezetünket

GELLÉRTHEGY (Naphegy)

3-6 éves korcsoport

Hozzájárulás: támogatói

A szülői hozzájárulásról az alábbi oldalon tudsz tájékozódni bővebben.


2021 szeptemberében indultunk Újbudán, a 11. kerületben, a Gellérthegyen.

Ma már a Naphegyen 20 fős csoport 3 tanárral várja a csatlakozni vágyókat. Tapasztalt tanárcsapatunk egy rendkívül családias közösséget hozott létre, ahol nem csak a mentorok, hanem a szülők és a gyerekek is részt vesznek a közösség építésében, formálásában.

Napirendünknek kulcsfontosságú részét képezi a szabadjáték, melyben a gyerekek észrevétlenül alakítanak ki szoros kapcsolatokat egymás között, illetve mentor tanáraikkal és ilyenkor születnek az első igaz barátságok is. Amellett, hogy segítjük őket a világ megismerésében és a tapasztalatok elmélyítésében, nagy hangsúlyt fektetünk az egyéni ritmusban történő fejlődésre és az önállóságra, ezzel segítve a sikereik megélését.

A Budapest School alapértékei közé sorolható az úgynevezett mentor time ami, a szülők és a mentortanár által támogatott egyéni foglalkozás, heti rendszerességgel.

Nálunk nemcsak a hagyományos tevékenységi területek kapnak helyet a mindennapokban, hanem az, angol, az érzelmi nevelés és az asszertív kommunikáció is. Ezek mellett heti rendszerességgel kap teret a színházi nevelés, a konduktív szemléletű mozgásfejlesztés és a Montessori alapú szenzomotoros fejlesztés. 

"Kifejezett célunk volt keresésnél, hogy a csoport ne egy elidegenítő intézmény, hanem szerető, "óvó" közeg legyen, ahol egyenrangú a mentor, a gyerek és a szülő, és a gyerek személyiségét tiszteletben tartják. A 11. kerületi BPS csoportban valóban azt kaptuk, amire vágytunk: Jakab olyan szerető környezetben van, ahol biztonságban érzi magát, mi biztonságban tudjuk, ahol szeret lenni, és közben észrevétlen ragad rá rengeteg minden, amivel a mentoroknak köszönhetően nap mint nap megismerkednek. Folyamatos visszajelzést kapunk a történtekről (napi fényképes / írásos beszámoló, heti/kétheti fényképes blokkok), a mentorokkal napi szinten szinte online kapcsolatban lehetünk, ha szükséges. A mentorrendszernek köszönhetően egy mentor egyengeti még közelebbről Jakab fejlődését, a heti "mentoridők" kitüntetett pillanatok Jakab életében. Jakab a legjobb a helyen van: a helyén van, és mi nagyon hálásak vagyunk ezért."

Anna és Tibor

"Minden elvárásunk teljesült, ami miatt a 11. kerületi BPS csoportot választottuk. Márk boldog, kicsit túl boldog is, mert haza sem akar jönni, amikor érte megyünk. A mentorok motiváltak, keményen dolgoznak, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. Külön tetszik, hogy minden nap elolvashatjuk fotóval illusztrálva, hogy mik történtek aznap. A mentor-rendszer is fantasztikus, mindent megtudhatunk Márkról, hiszen mentora nagyon jól megismeri őt, sokszor van egyéni, együtt töltött mentor-idő. A mentorok sokszínűsége rengeteget ad a gyerekeknek. Például Márkból egy kis pacsirta vált otthon, annyira megszerette az éneklést, az angol szavakkal való dobálózásról már nem is beszélve."

Nóri és János

"A BPS nekünk a biztonságot és a kiegyensúlyozott légkört jelenti. Egy olyan hely, ahova nem csak a gyerek, hanem a szülő is szívesen megy. Kisfiunk gyorsan beszokott, sírás, szorongás nélkül tudunk elválni minden reggel. Ha gyermekünk bánatos, mindig van, aki megölelje, megvigasztalja. A konfliktusok mindig ki lesznek beszélve, a gyerekek gyorsan megtanulták egymás elfogadását, és hogy a problémákat mindig meg kell beszélni. A 11. kerületi csoport mentorai minden nap szakmailag felkészülten várják a gyerekeket. Jucus, Hajni és Dóri a biztonságot és a felhőtlen játékot adják nekik, úgy hogy közben észre sem veszik, hogy ezzel mennyit tanulnak."

Zsuzsi és Tomi

Regisztráció / Jelentkezés

Jelentkezz

Csapatunk