Játékos felfedezés

Projekt alapú tanulás

Brezno

Nyitott helyek: Minden évfolyamon van még pár szabad helyünk szeptemberi kezdéssel. A különleges bánásmódot igénylő gyermekekre fenntartott helyek száma megtelt.

Hozzájárulás: támogatói

A szülői hozzájárulásról az alábbi oldalon tudsz tájékozódni bővebben.


A Brezno története 2017-re nyúlik vissza, ekkor jött létre a Budapest School egyik első általános iskolás csoportjaként. A Hadik és a Momo ovis csoportok összeolvadásával született meg a nyugodt, barátságos környezetben található XI. kerületi alsós mikroiskolánk.

1-4. osztályos gyerekek járnak hozzánk, a 34 gyerekkel jelenleg 7 olyan felnőtt dolgozik, akik minden nap résztvesznek az életükben, aktív szervezői a Breznónak. Mellettük vannak állandó modultartó tanáraink, akik arról gondoskodnak, hogy a gyerekek minél színesebb tevékenységeket próbálhassanak ki: többféle alkotási tevékenységben vehessenek részt, és változatos mozgásformákkal ismerkedjenek, megkapják a fejlődésükhöz szükséges fejlesztéseket. A workshop tartó tanáraink is színt visznek a közösségbe: ezeken a szabadon választott foglalkozásokon keresztül ismerkednek a gyerekek a zene, a programozás, a graffitizés, a színjátszás, és a jóga világával.

Rugalmasan szervezzük a csoportjainkat, modulonként eltérő rendszerben képesség, életkor, vagy érdeklődés alapján. Az egyes modulok tartalma is sokszor a gyerekek érdeklődéséhez kapcsolódik. A gyerekekkel együtt alakítjuk a tanulási tereket, így még családiasabbá és barátságosabbá téve az épületet. Fontosnak tartjuk a tapasztalati tanulást és a szabadban töltött időt is. Séta távolságra van tőlünk a Gesztenyés Kert és a MOM Sportközpont is, ezt ki is használjuk, gyakran töltjük a játszótéren a délután, és szívesen járunk át sportolni.

Célunk, hogy érzelmileg biztonságos környezetben, az egyéni igényeket figyelembe véve segítsük a gyerekeket abban, hogy önirányítottan, motiváltan vegyenek részt a tanulási folyamatokban, megtalálják a számukra kedves tevékenységeket és így boldog felnőttekké váljanak. Nagyon fontos számunkra a közösség. Aki a Breznóhoz csatlakozik, az egy szuper közösség tagjává válik. Nálunk a gyerekek személyisége kibontakozhat, a közösség sokszínűségére erőforrásként tekintünk. Ezt bizonyítja, a befogadó szülői csapat, és a tanárcsapat egysége, ami érzelmi biztonságot ad a gyerekeknek. Arra törekszünk, hogy a Breznó ténylegesen a gyerekek második otthona legyen, ahova szívesen jönnek haza minden nap.

Ha kérdezni szeretnél tőlünk, akkor írj nekünk ITT!

Regisztráció / Jelentkezés

Ha érdekel a Budapest School és szívesen jelentkeznél hozzánk, kattints ide!

Csapatunk