A kíváncsiság

a tanulás motorja

A BPS-ről

Mit mondanátok az iskoláról egy bekezdésben?

A BPS-ben a gyerekek biztonságos és támogató közegben fedezik fel és fejlesztik önbizalmukat, képességeiket. Tudatosul bennük, hogyan hozhatják összhangba vágyaikat és szándékaikat a lehetőségeikkel. Megtanulják használni saját erősségeiket, és élvezetet lelni az önmaguk elé tűzött kihívások teljesítésében. Folyamatosan haladnak céljaik felé, miközben odafigyelnek egészségükre és boldogságukra.

Milyen gyerekeket szeretnénk nevelni a BPS-ben?

A BPS-gyerekek belülről fakadó érdeklődéssel és empátiával nyitnak a világra, és konstruktív módon alakítják mind saját életüket, mind a körülöttük zajló folyamatokat. A jószándék mellett tudatosan is tesznek azért, hogy pozitív változásokat hozzanak létre környezetükben.

Mit tanulnak a gyerekek a BPS-ben?

Megtanulják, hogyan élhetnek harmóniában önmagukkal és környezetükkel, és hogyan fejleszthetik testi és lelki egészségüket, boldogságukat tudatos gyakorlással.
Megtanulnak tanulni, fejlődni és eredményeket elérni: gyerekeink aktívan és önállóan tanulnak, gondolkodnak, kreatívan oldanak meg problémákat, átlátják az összefüggéseket. Képesek önállóan célokat kitűzni, és azokat egyénileg vagy csapatban elérni, ami megmutatkozik konkrét eredményeikben és projektjeik sikerében.
Megtanulnak tenni másokért: képesek odafigyelni másokra, jó hatással vannak környezetükre, felelősséget vállalnak, kapcsolódnak másokhoz, gazdagabbá teszik a közösségeiket és a társadalmat, amelyben élnek.

Megtartjuk-e a NAT előírásait?

Igen, a BPS moduláris tanulási rendszerének része, hogy a NAT által előírt tanulási eredményeket és kulcskompetenciákat lefedjük. Pedagógiai programunk lehetőséget biztosít arra, hogy a modulok tartalmát és célját a gyerekek igényeihez igazítsuk.

Kapnak a gyerekek jegyeket?

A BPS-ben a hagyományos jegyek helyett komplex visszajelzést adunk trimeszterenként, amely az egyéni fejlődési célokat és a tanulási eredményeket követi nyomon. Osztályzatokat csak akkor kapnak a gyerekek, ha ezt a családok kérik, vagy a felvételi/továbbtanulás miatt szükség van rá. Ilyenkor a tanárok a részletes, sok szempontú visszajelzéseket osztályzattá alakítják.

Van-e hivatalos bizonyítvány a BPS-ben?

Van hivatalos bizonyítvány, amelyet adminisztrációs célból az állam részére állítunk ki, de a gyerekeknek nem adjuk oda. A bizonyítványokat a BPS központjában, a LAB-ben tartjuk. A gyerekek haladását a trimeszterenkénti visszajelzések mutatják.

Tanulásszervezés

Hány tanára lesz a gyerekemnek?

Lesz egy mentortanára, aki az egyéni tanulási útjában segíti, de nem minden foglalkozást ő tart neki.
A foglalkozásokat iskolánként különböző tanárok is tarthatják, így egy gyerek sok tanárral kerülhet kapcsolatba.

Mekkora hangsúlyt fektetnek az idegen nyelv tanulására?

Célunk, hogy a gyerekek minél hamarabb képesek legyenek önállóan is angol nyelvű forrásokat használni. Alsóban a gyerekek nyelvtudásához igazodó nyelvi modulokat szervezünk, míg felsőben emellett angol nyelven is megvalósulnak projektek, modulok. Felsőben lehetőség nyílik második idegen nyelv tanulására, középiskolában pedig a diákok második idegen nyelvet is választhatnak. Több iskolánkban anyanyelvi tanárok is tanítanak.

Milyen nyelvet lehet a BPS-ben tanulni?

Az iskolák többségében alsóban angolt tanulnak a gyerekek. Elsőben és másodikban inkább játékos formában, hogy ne zavarja az írás-olvasás tanulást, harmadiktól viszont már tananyagba építve. Felső tagozaton az angol a domináns nyelv, amelyet bontott tudásszintek szerinti csoportokban tanulnak, és egyes iskolákban lehetőség van arra is, hogy bizonyos tárgyakat angolul tanuljanak a gyerekek. Gimnáziumban az angol az első idegen nyelv, emellett spanyol, olasz, francia és német nyelvet választhatnak második idegen nyelvként.

angol.png

Van házi feladat a Budapest Schoolban?

Nem házi feladatnak hívjuk, de nálunk is van olyan feladat, amin a gyerekek délután vagy otthon dolgoznak önállóan. Az alsóbb évfolyamokon ez egyszerű feladatok formájában jelenik meg, mint például egy vers megtanulása, egy könyv következő fejezetének elolvasása vagy otthoni gyűjtőmunka egy témában. Sok iskolánkban van Egyéni Tanuló Idő (ETI), amelyen a gyerekek a gyakorlást igénylő feladataikon (pl. írástanulás) dolgoznak vagy az egyéni céljaikkal haladnak. Az egyéni célok jellege miatt gyakran otthon is folytatják ezeket a munkákat. A felsőbb évfolyamokon a feladatok már a Classroom alkalmazáson keresztül érkeznek, és a gyerekek maguk szervezik az elvégzésüket. Ebben az időszakban megjelenik az iskolán kívüli tanulás is, hiszen a komplexebb projektek gyakran több időt igényelnek, mint amit a tanórák biztosítanak. Ez a folyamat a gimnáziumi évek során is folytatódik. Bár a feladatok inkább hosszabb távú otthoni projektek, nem hagyományos értelemben vett házi feladatok, felső tagozatban és gimnáziumban már elvárás, hogy a diákok otthon is készüljenek és tanuljanak.

Tankönyvek, tanmenet és tanári szabadság

Használtok tankönyveket a Budapest Schoolban?

Igen, van néhány tankönyv, amit használunk (pl. Meixner), mert ezek hasznos segédeszközök, amelyek segítik a gyerekeket a tanulásban. A BPS-ben nem a tankönyv határozza meg a haladás útját és ritmusát. Nem ellenőrzi senki a tanárt, hogy leadta-e már a 45. oldalt. Nálunk a gyerekek különböző forrásokból tanulnak, legyen szó internetről, ChatGPT-ről, tanár által szerkesztett feladatlapokról, könyvekről vagy egyéb tananyagokról, amelyeket a tanárok a csoportok igényeihez igazítanak.

Milyen szabadsággal rendelkeznek a tanárok a tanmenet kialakításában?

A Budapest Schoolban a tanárok nagyfokú szabadságot élveznek a tanmenet kialakításában. A tanulási folyamatot nem egy előre meghatározott tankönyvre vagy tanmenetre alapozzuk, hanem a gyerekek csoportos és egyéni érdeklődéseihez, fejlődési szükségleteihez igazítjuk. Ez lehetővé teszi, hogy a tanárok rugalmasan és kreatívan tervezzenek, és reagáljanak a gyerekek folyamatosan változó érdeklődési köreire.

Hétköznapok

Hányszor kap a gyerek ételt?

Egy meleg étkezést, az ebédet biztosítjuk minden mikroiskolában. A kis étkezések mikroiskolánként változnak: van, ahol van reggeli és uzsonna is, van, ahol csak uzsonna, de a gimnáziumban csak az ebédet biztosítjuk.

kaja.png

Hány fős csoportok vannak?

Egy évfolyamon átlagosan alsóban 8-15, felsőben 15-20, gimnáziumban 20-23 gyerek tanul. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyerekek mindig ebben a csoportban tanulnak. Tantárgytól és a modul céljától függően minden korcsoportban keverjük és bontjuk a gyerekeket. A nyelvet és a matematikát például tudásszint szerint bontva tanulják, a projekt- és érdeklődésalapú modulokon pedig vegyesen vesznek részt minden évfolyamból gyerekek. Ha színdarab készül egy iskolában, általában sok gyerek dolgozik együtt, míg egy kutatási projektben kevesebb.

Milyen a napirend?

A napirendet minden mikroiskolában a tanárcsapat alakítja ki a korosztályok igényeihez igazodva. A nyitvatartási idő általában 8:00-tól 17:00-ig terjed. Felsőben a gyerekek 14:00-15:00 között elmennek a mikroiskolából edzésre, külön foglalkozásokra. Általában közös napindítással, csoportos beszélgetőkörökkel kezdünk, amit foglalkozások (modulok) követnek. Középiskolában már nincs beszélgetőkör reggelente.
Napközben az órák mellett projektek, és kötelezően választható kurzusok zajlanak. Délután, ahol igény van rá, szabadon választható workshopok vannak a mikroiskolákban, és emellett alsóban gyerekfelügyelet is elérhető.

nyitvat.png

Milyen workshopok vannak a mikrosikolákban?

A délután folyamán fizetős, és ingyenek workshopok között válogathatnak a gyerekek. A workshop kínálat iskolánként eltérő.

wsok.png

Van-e a mikroiskolában udvar, kert, tornaterem, mozognak-e eleget a gyerekek?

Ez mikroiskolánként változó, de minden mikroiskolában biztosított a napi mozgás lehetősége. Célunk, hogy a gyerekek sokféle mozgásformával találkozzanak a mikroiskolás éveik alatt. Egyes iskoláknak saját udvaruk vagy tornatermük van, míg mások a környező játszótereket, parkokat használják, vagy közeli sportlétesítményekbe járnak.

Ha a gyerekem BPS alsóba jár, automatikusan átkerül egy felsőbe?

Nem kerül át automatikusan. A Budapest Schoolban egy mikroiskola vagy alsó, vagy felső, vagy gimnázium. A különböző korcsoportú mikroiskolák közötti átmenet nem automatikus; ezt hívjuk korcsoportváltásnak. A korcsoportváltás negyedik és nyolcadik évfolyamon történik. A felkészülés már harmadik és hetedik évfolyamon megkezdődik, hogy a gyerekek zökkenőmentesen léphessenek át az új korcsoportba. A tanárok, szülők és gyerekek együtt dolgoznak azon, hogy ez a váltás támogató és jól megtervezett legyen.

Minden iskolában beszélgető körrel indul a nap?

A napindítás iskolánként eltérő lehet. Ahol nem beszélgető körrel kezdődik a nap is figyelnek a tanárok arra hogy a gyerekek egymásra és a tanulásra hangolódjanak.

beszkor.png

Szülők és az iskola

Mennyire vonódnak be a szülők az iskolai életbe?

A Budapest Schoolban fontosnak tartjuk a szülők aktív bevonását az iskolai életbe. A szülők rendszeresen részt vehetnek iskolai eseményeken és szülői fórumokon, ahol megoszthatják tapasztalataikat és javaslataikat. A szülői visszajelzések és az együttműködés kiemelt szerepet játszanak a BPS fejlődésében.

Mikor beszélgetnek a szülők és a tanárok a gyerekek eredményeiről?

Trimeszterenként, azaz évente háromszor leülnek a szülők a mentortanárral, és a gyerekükkel közösen egy hármas szerződő beszélgetésre, ahol átnézik a gyerek előző trimeszterének eredményeit, beszélgetnek a kihívásokról és a fejlődési lehetőségekről, és közösen megbeszélik a gyerek következő trimeszteres céljait.

Költségek, díjak

Milyen hozzájárulást fizetnek a családok a Budapest Schoolban?

Minden mikroiskola meghatározza a havi hozzájárulás összegét. A 2024/25-ös tanévre ezeket ebben a táblázatban találod.

Tamogatoi_dij_Tablazat.max-1920x1200.png

Jelentkezhetek kisebb hozzájárulási díj megadásával?

Jelentkezhetsz, de csak akkor tudunk támogatott családokat felvenni, ha van elegendő támogatói díjat vagy annál többet vállaló család a közösségben.

Az étkezésért külön kell fizetni?

Az étkezés költségét a havi hozzájárulás tartalmazza, kivéve a BPS Kassák mikroiskolát.

Jelentkezhetek testvérekkel?

Igen, viszont a két gyereknek két külön, egymástól független felvételi folyamata lesz.

Mi a szülői hozzájárulás testvérek esetén?

A szülői hozzájárulás mértéke független attól, hogy hány testvér jár az iskolába; a befizetéseket az adott csoport működési költségeihez igazítjuk.

Ha a nagyobb testvér BPS diák, a kisebbet is automatikusan felveszitek?

A felvételi folyamatban a sok jelentkező között először a testvéreket nézzük meg. Ez azonban nem jelent automatikus felvételt, mivel minden gyereknek végig kell mennie a felvételi folyamaton. A felvételi folyamat során azt vizsgáljuk, hogy a Budapest School megfelelő választás-e a gyerek számára, és hogy a gyerek személyisége, érdeklődése és fejlődési igényei összhangban vannak-e a közösségünkkel. Minden gyerek felvételét alaposan megfontoljuk, hogy biztosítsuk: a BPS számára is támogató és inspiráló környezet legyen.

Mentorálás

Mi a mentorálás szerepe a Budapest Schoolban?

A mentorálás kulcsfontosságú része a tanulási folyamatnak. Minden diáknak van saját mentora, aki heti rendszerességgel találkozik vele, hogy beszéljenek a diák céljairól, előrehaladásáról és kihívásairól. A mentor a diák legfontosabb támogatója és családjának kapcsolattartója is, aki segíti a diák orientációját és fejlődését.

Milyen visszajelzést kapnak a gyerekek a tanulási folyamatról?

A Budapest Schoolban a visszajelzés nem pusztán egy jegy vagy százalék, hanem egy sokszempontú táblázat, amelyből a gyerek megérti, hogy miben hol tart, miben kell fejlődnie, és mit kell tennie.

Példa alsós korcsoportból

Képernyőfotó 2024-11-13 - 15.39.56.png

Példa felsős korcsoportból

Képernyőfotó 2024-11-13 - 15.41.02.png

Példa középiskolás korcsoportból

Képernyőfotó 2024-11-13 - 15.43.39.png

Fejleszés és sajátos nevelési igényű gyerekek a BPS-ben

Hozhatom az SNI-s gyerekemet a BPS-be?

Igen, integráló iskolaként foglalkozunk Sajátos Nevelési Igényű gyerekekkel. A felvételi folyamat során derülhet ki, hogy a kiválasztott iskola és közösség való-e a gyereknek.

Hogyan foglalkozunk speciális igényű gyerekekkel?

A gyógypedagógus és fejlesztő pedagógus bevonásával foglalkozunk az SNI-s vagy BTMN-es gyerekekkel.

Ha a BPS-be íratom a gyerekemet, szüksége lesz külön fejlesztésre is?

A Budapest Schoolban nagy figyelmet fordítunk a gyerekek egyéni fejlődésére, és a tanulási folyamat részeként rendszeresen értékeljük, hogy milyen területeken van szükség kiemelt támogatásra. Nagy valószínűséggel észrevesszük, ha egy részképesség fejlesztésére van szükség, és ezt időben jelezzük a szülők felé. A fejlesztéseket külsős partnerekkel vagy belsős fejlesztői hálózattal biztosítjuk. Sajátos Nevelési Igényű (SNI) gyerekek esetében a fejlesztéseket az iskola biztosítja, míg a többi gyerek számára a fejlesztésekért külön kell fizetni. Az egyéni fejlesztések szakértők bevonásával történnek, hogy a gyerekek a lehető legjobb támogatást kapják.

Van a BPS-ben iskolapszichológus?

Igen, van. Emellett sok iskolában helyben is elérhető iskolapszichológus.

ip.png

Van a BPS-ben gyógypedagógus?

Igen, van. Emellett sok iskolában helyben is elérhető gyógypedagógus.

gyp.png

Középiskola működése

Le tudnak érettségizni a gyerekek a BPS-ben?

Igen, emelt szinten és középszinten is érettségiznek BPS-es gyerekek, és előrehozott érettségit is lehet nálunk tenni.

Miben különbözik a BPS JPP középiskola egy hagyományos gimnáziumtól?

A BPS JPP négyéves középiskola. Az évfolyamokon tanítandó tantárgyak mellett a diákok kötelezően választható kurzusokon (KVK) vesznek részt. Ezek a kurzusok változatos területek köré szerveződnek, hogy széles körben lefedjék a diákok érdeklődését és kíváncsiságát, valamint a mindennapokban is használható tudást adjanak. Legnépszerűbb KVK-k idén: pszichológia, design, marketing, média, főzés és rendszergazdai ismeretek. Új KVK-k a diákok érdeklődésének megfelelően indulhatnak. A diákok nagy szabadságot kapnak abban, hogy maguk válasszák meg az órarendjük egy részét, és felfedezzék érdeklődési területeiket.

Hogyan telik egy átlagos nap a középiskolában?

A diákok általában reggel 9-kor kezdik a napot. Az órák 45 percesek. Délben egy óra ebédszünetük van, és a legtöbb diák délután 15:10-16:00 körül végez. A kötelezően választható kurzusok (KVK) az órarend és az iskolai tanulás részei. Ezek 1,5-2 órás foglalkozások keretében zajlanak. A KVK-kat a diákok maguk választják. Az idegen nyelvek és a matematika kiscsoportos foglalkozások keretében zajlanak, ahol a diákokat tudásszintek szerint bontjuk.

Van érettségi előkészítő a középiskolában?

Igen, van. Az érettségi előkészítése 11. és 12. évfolyamon válik hangsúlyossá, és a diákok egyénileg dönthetik el, hogy az egyes tantárgyakból emelt szintű vagy középszintű érettségit szeretnének tenni.

Hol tanulnak tovább a BPS-es végzősök?

A Budapest Schoolból végzett diákok döntő többsége továbbtanul, kb. harmaduk jellemzően külföldön folytatja a tanulmányait. A többiek magyar egyetemeken különböző szakokon tanulnak tovább, vagy GAP year-re mentek.

Felső működése

Tovább tudnak tanulni gimnáziumba a gyerekek a BPS után?

Igen, a Budapest Schoolból érkező diákok sikeresen felvételiznek magán- és állami középiskolákba, mint például a BPS középiskolájába, azaz a JPP-be, az AKG-ba vagy a BME gimnáziumba.

Miben különbözik a BPS felső egy hagyományos felsőtől?

A BPS felsőben nagyobb hangsúlyt fektetünk az önállóságra. A gyerekek maguk választanak érdeklődési körük alapján projekteket, csoportos és egyéni feladatokat. A projektek a diákok egyéni céljaihoz és érdeklődési területeihez igazodnak, szemben a hagyományos, előre meghatározott tantervekkel.

Hogyan segítik a felsőben a gyerekek érdeklődésének kibontakozását?

A felső tagozaton a gyerekeknek lehetőségük van számos választható projektben és modulban részt venni, amelyek különböző tantárgyak és témák köré szerveződnek, mint például a természettudományok, művészetek, technológia, testkép, eltűnő szakmák, üzleti terv- vagy prezentációkészítés. Ezek a projektek az egyéni érdeklődést helyezik középpontba, így minden diák felfedezheti és kibontakoztathatja erősségeit.

Hogyan segítik a felsőben az önálló tanulást?

A felső tagozatban a diákok fokozatosan egyre nagyobb önállóságot kapnak a tanulás megszervezésében. A tanulási időt maguk oszthatják be, és a projektek során megtanulják, hogyan tűzzenek ki célokat, osszák be idejüket, és hogyan dolgozzanak önállóan vagy csapatban. A mentorok és a tanárok folyamatosan támogatják őket ebben a folyamatban, hogy fejlesszék önirányító képességeiket.

Van felvételi előkészítő a felsőben?

Igen, nyolcadik évfolyamon kiemelt figyelmet kap a középiskolai felvételire való felkészítés. Bár nem készülünk négy évig a felvételire, nyolcadikban a felvételi követelmények teljesítése központi szerepet kap.