Mit tanuljon egy gyerek, ha a gép már mindent tud?

Egy rövid jövőkép 2041-ből, és egy modul, amelyet ma minden BPS-es ötödikes tanul

Bori tizenegy éves, ötödikes. Mire reggel kikerül a fürdőszobából, a digitális asszisztense már összefoglalta neki a napot. Kész a fotoszintézisről szóló prezentáció vázlata, a törtes feladatokhoz lépésről lépésre magyarázat várja, a spanyol szavakat pedig reggeli közben kikérdezte tőle.

Az iskolában Bori leül a barátnője, Lili mellé. Az iskolai szenzor megállapítja, hogy a teremben a hangulat „semleges-pozitív”. Bori megkérdezi Lilit, mi újság. Lili mosolyog, és azt mondja, minden rendben.

Bori mégis érzi, hogy valami nincs rendben. Nem a mosolyából tudja, hanem apróságokból. Lili nem nézett rá, amikor köszönt. Ma nem mesélte el a hétvégét. És a ceruzáját már harmadszor húzza ki a tolltartóból, de egyszer sem ír vele.

– Tényleg minden oké? – kérdezi.

Lili elkezd sírni. Ezen a hétvégén mondták el neki a szülei, hogy különköltöznek.

Bori elhihette volna Lili félmosolyát, vagy eldönthette volna, hogy van valami a barátnőjével, de ő úgyis ilyen titkolózós, és nem kérdez rá. Bori azonban nem ítélkezett, hanem megfigyelt, összerakta a jeleket, és finoman, érdeklődve rákérdezett. Bori ugyanis érzelemtudós.

Miért emberi dolog az érzelmek felismerése?

2019-ben öt kutató két éven át nézte át az arckifejezésekről szóló tudományos irodalmat, nagyjából ezer tanulmányt. Az eredmény meglepő: az emberek dühösen átlagosan csak az esetek nagyjából harmadában ráncolják a homlokukat. Az idő többi részében más arcot vágnak: sírnak, mosolyognak vagy tágra nyitják a szemüket.

A homlokráncolásnak ugyanakkor sok más oka is lehet: koncentrálás, egy rossz vicc vagy egy kis hasfájás. Az arc tehát nem egy könyv, amelyből ki lehet olvasni az érzéseinket. Az érzelmeinket a testtartásunk, a hangunk, a mozdulataink és a helyzet is elárulja, és ezek együtt adnak értelmet.

Ezért tévedett a történetünkben a termet pásztázó szenzor. Bori viszont látta Lili tekintetét, a csöndjét és a többi jelet.

Mi van a „minden rendben” mögött?

Lili nem hazudott. Azt csinálta, amit sokan nap mint nap: elfojtotta az érzéseit. Mosolygott, mert úgy gondolta, így egyszerűbb.

Az érzelemszabályozás egyik legismertebb kutatója, James Gross és kollégái évek óta vizsgálják, mi történik ilyenkor. Egy öt vizsgálatból álló kutatásukban azt találták, hogy aki rendszeresen elfojtja az érzéseit, kevesebb pozitív érzelmet él meg, a negatív érzelmei viszont nem csökkennek, hanem többet érez belőlük. Rosszabbul működnek a kapcsolatai, és rosszabb a közérzete is.

Akik viszont meg tudják érteni és át tudják keretezni a helyzetet, több örömet és kevesebb negatív érzelmet élnek meg, jobbak a kapcsolataik, és jobban is vannak.

Az elfojtásnak más ára is van. Gross korábbi összefoglalója szerint a mosoly mögé rejtett érzés nem lesz kisebb, az elfojtás ráadásul még az emlékezetet is rontja. Lili tehát aznap a törtekre sem tudott volna figyelni. Egy másik kísérletben pedig az derült ki, hogy az elfojtás megzavarja a beszélgetést, és még a beszélgetőtárs vérnyomása is megemelkedik tőle. A rejtett érzés tehát nem csak annak teher, aki rejti.

De hogy jönnek ide az érzelemtudósok?

A BPS EQ-tantervében a gyerekek felsőben találkoznak ezzel a fogalommal. Azt tanulják, hogyan figyeljék meg önmagukat és az érzelmeket úgy, ahogy egy kutató a vizsgált jelenséget: kíváncsian, pontosan és ítélkezés nélkül.

Az érzelmi bíró: gyorsan következtet, címkéz, feltételez, kritizál, személyiségként kezeli a viselkedést („ilyen lusta” „ilyen hisztis”), hamar eldönti, ki a hibás. Az érzelmi tudós kíváncsi, kérdez, meghallgat, több lehetőséget is elképzel, megpróbálja megérteni a helyzetet, észreveszi az érzések mögötti szükségleteket, nem biztos benne rögtön, hogy igaza van.

Megtanulják, hogy az érzelmek fontos információt üzennek, ha figyelünk rájuk. Bővítik az érzelmi szókincsüket, mert amit pontosan meg tudunk nevezni, azzal tudunk is mit kezdeni. A Hangulatmérővel és más eszközökkel gyakorolják, hogyan állapítsák meg és osszák meg, hogy éreznek. Megfigyelik saját magukat és egymást. És rájönnek, hogy a közösség érzelmi klímája rajtuk is múlik.

Mindez a BPS Jóllét tantárgyának része, amely idén szeptember óta az első évfolyamtól egészen az érettségiig kíséri a gyerekeket. Az érzelmi nevelésünk a Yale Egyetemen kidolgozott RULER programra épül, amelynek hatását randomizált, kontrollált vizsgálat is igazolta: ahol ezzel dolgoztak, jobb lett az osztályokban a légkör, sőt, még a tanulmányi eredményeik is jobbak lettek .

Vissza 2041-be

Bori nem azért vette észre, mi van Lilivel, mert különleges érzéke van hozzá. Hanem azért, mert évek óta gyakorolja: megállni, figyelni, megnevezni, rákérdezni. Ugyanúgy, ahogy az olvasást vagy a törtekkel való számolást.

Bori ma még meg sem született. De azok a gyerekek, akik ma a BPS-ben érzelemtudóssá válnak, 2041-ben fiatal felnőttek lesznek. A jövőben egyre több érzelembíró lesz körülöttünk: alkalmazásokban, a térfigyelőkön, állásinterjúkon, ügyfélszolgálatokon, akár iskolákban is. Éppen ezért lesz egyre fontosabb, hogy legyenek köztünk érzelemtudósok, akik tudják azt, amire az emberek képesek, a gépek viszont nem: kapcsolódni. Nekik még fontosabb lesz észrevenni az érzéseket, ahelyett hogy a másodpercenként frissülő adatokra hagyatkoznának.