Ne szorongj már annyit, csak mondd a jó választ!

Az iskolai visszajelzés fontosságáról

Ma is pontosan fel tudom idézni azt a szorító fájdalmat, ami a gyomrom egy meghatározott pontján jelentkezett hetedikes koromban akkor, amikor “összefoglaló” órára került sor biológiából. Megtanultam-e mindent időben a közelgő dolgozatra? Meg. Szerettem-e a biológiát? Nem.

Az összefoglalás nálunk azt jelentette, hogy a témazáró dolgozat előtt egy héttel kikérdezett bennünket a tanár a teljes addig átvett tananyagból. A menetrend a következő volt: egyesével felszólított mindenkit, a felszólított választott egy számot 1 és 200 között, majd megkapta a számhoz tartozó kérdést, amire azonnal válaszolnia kellett. Ha jól válaszolt, kapott egy plusz pontot a következő heti témazáró dolgozatában elért pontszámhoz. Ha rosszul, azért viszont pontlevonás járt. Így ha valaki egy héttel a témazáró előtt még nem tudta kívülről a tankönyvet, akkor nagy eséllyel indíthatta a dolgozatot akár mínusz 5-10 pontról is. A mindenkinek megfelelni akaró, teljesítmény-szorongástól szenvedő 13 éves énem számára elképzelhetetlen volt, hogy mínusz sok pontról induljak neki egy dolgozatnak. Ezért tudom a mai napig, hogy a zöld szemesostoros egy eukarióta egysejtű, ami emésztő űröcskével bontja le a táplálékát. Mi a probléma ezzel — kérdezhetitek. Hiszen még most is emlékszem arra, amit akkor megtanultam, és lám, ez a tudás most hasznosult is.

Kétségtelen, hogy a fent leírt módszert a jószándék szülte, a kitalálója valószínűleg azt szerette volna, hogy a diákjai a lehető legtöbbet kihozzák magukból, és mindeközben ne az utolsó pillanatra hagyják a tanulnivalót. Mi valósult meg ezeken az órákon? Átismételtük a tananyagot? Igen. (És most ne akadjunk el annál az elvi kérdésnél, hogy vajon tananyagot vagy tudásanyagot kellene-e egy gyereknek elsajátítania…) Kaptunk visszajelzést a tudásunkról? Noha rendkívül lecsupaszítottan is, mindössze néhány kérdésre korlátozva, de végülis kaptunk. Motiváltan tanultunk az összefoglalóra és aztán a dolgozatra? Igen. Motivált bennünket a félelem. És itt van a probléma.

Ugyanis kitartó munkával egy a világra nyitott 13 éves gyerekből végül sikerül szinte teljesen kiölni az érdeklődést egy olyan izgalmas és a mindennapi élet szempontjából elképesztően fontos tudományág iránt, mint a biológia. Az eredendő kíváncsiság helyére a szívében pedig a félelem került.

Visszajelzés — nem mindegy, hogyan

A fent leírt biológia-számonkérés (visszajelzés) esetében a tanulás hajtóereje egyértelműen egy erős, kívülről érkező nyomás és a büntetéstől való félelem volt — ami, jól tudjuk, nemhogy nem segít az előrehaladásban, de egyenesen kioltja az eredendően meglévő kíváncsiságot és a fejlődés iránti vágyat. Mindemellett pedig nem teszi láthatóvá és követhetővé azt, hogy az elsajátítandó tudásanyaggal hányadán is áll a gyerek — mert ha valódi elmélyülés, megélés és megértés helyett magába erőszakol rengeteg információt, az hosszútávon nem eredményez hasznos tudást és fejlődést.

Bármilyen tanulási útról is beszélünk, egy bizonyos: elengedhetetlenül szükség van arra, hogy rendszeres visszajelzést kapjon a tanuló, hiszen hogy derülhet ki másként, hogy mennyit fejlődött egy-egy területen? És az, hogy a visszajelzés hogyan történik meg, kulcsfontosságú a személyes fejlődés szempontjából.

Most pedig képzeljük el azt az ideális helyzetet, amikor a tanulás hajtóereje nem a teljesítménykényszer vagy a félelem, nem a külső nyomás, hanem az őszinte, belső motiváció és a saját kíváncsiság! A tudásszintet pedig nem alkalmi visszacsatolások, számonkérések alapján skálázza be a tanár, mert a tanulás folyamatosan követett és mért.

Portfólió — térkép a tanulási utakhoz

Ehhez rendkívül jó támogató eszköz lehet a portfólió. A portfólió egy olyan gyűjtemény, amely a gyerek eredményeinek nyomon követését szolgálja. A formája nincs megkötve, az egyszerű gyűrűs mappától kezdve a digitalizált formáig bármi lehet, a lényeg, hogy mind a gyerekek, mind a tanárok és a szülők számára kényelmesen elérhető legyen. A portfólió folyamatosan épül, így követi a gyerek tanulási útját: tartalmazza az általa elvégzett feladatokat, projekteket vagy azok dokumentációját, alkotásokat, az esetleges vizsgák eredményeit és a társaktól, tanároktól kapott visszajelzéseket. A portfólió minden olyan információnak a gyűjteménye, amely segít nyomon követni azt, vajon elérte-e minden kitűzött célját a tanuló. Ha nem, akkor vissza tudnak tekinteni, hogy vajon mi akadályozta meg ebben. Emellett a szülő a portfólión keresztül folyamatosan ráláthat arra, hogyan halad a gyereke az iskolában.

Kipakolás — A tudás kiállítása

Tudjuk, hogy az életünkben, az identitásunk kialakításában nagy szerepük van a rítusoknak. A rítusok azok, amelyek időben tagolják az életünket, amelyek kereteket adnak a mindennapjainknak. Az iskolának és a tanulásnak is megvannak a maga rítusai, és itt nemcsak az évnyitóra, szalagavatóra, évzáróra gondolok, hanem minden olyan eseményre, amely egy-egy nagyobb időszakot lezár, összegez, visszatekintésre ad lehetőséget és hatással van a gyerekek fejlődésére.

Ilyen alkalom volt diák éveimben a rendszeres biológia összefoglalóra is és ilyen a kipakolás is. A fogalom jól ismert már a művészeti iskolákban, és a jó hír az, hogy alkalmazható egészen más típusú tanulói közösségekben is. A kipakolás lényege, hogy a gyerekek a tanároknak, a szülőknek és a egymásnak bemutassák az elvégzett munkájukat - vagyis a portfóliójukban történt változásokat. A kipakolásra úgy készül fel mindenki, hogy átnézi a portfólióját, frissíti, visszatekint a tanultakra, ezzel is ismétel, így mélyül a megszerzett tudás. Társas esemény, ahol a gyerekek sok oldalról kaphatnak megerősítést, támogatást és visszajelzést, büszkén megmutathatják mindazt, amit az elmúlt időszakban egyénileg és csoportban megtanultak. Az ilyenfajta visszacsatolás segíti a gyerekeket az önreflektív viselkedésmód kialakításában, motiválja őket arra, hogy tudatosan, tervezetten tanuljanak, és kooperációra készteti őket azzal, hogy magát a kipakolás eseményét együtt szervezik meg és aztán egymásnak is visszajelzést adnak.

Természetesen mint oly sok pedagógia módszer esetében, itt is figyelembe kell venni az életkori sajátosságokat. Máshogy zajlik egy elsős - másodikos kipakolás és máshogy egy középiskolai. Egy nyolcéves számolási és szókereső feladatokat ír a szüleinek, amelyeket aztán később megoldat velük a kipakoláson, egy tizenhárom éves bemutatja azokat a dalszövegeket, amelyeket angolról fordított magyarra. Láthatjuk programozott drónok táncát, amerikaifoci-csapatnak készített imázsfilmet, negyedéves ‘matek-mindmap’-et, a klímaműhelyen feltett kérdésekre keresett válaszokat óriásposzteren, egyéni tanulási utat bemutató mappákat tudáspróbák eredményeivel — bármi is legyen a produktum, a lényeg minden esetben ugyanaz: a FEJLŐDÉS. (Igen, így, csupa nagybetűvel írva.)

Let's see what we know so far!

Kipakolás

Let's celebrate the knowledge!

Latest Blog Posts