De mi is az a peer circle?

A peer circle egy fókuszált, kis csoportos (kb 10 fő) beszélgetés, amit jelen körülmények között az online térben is kiválóan lehet alkalmazni. Sőt talán azt is mondhatnánk, hogy most kifejezetten nagy segítséget jelenthet minden oktatásban résztvevő számára, legyen szó tanárokról, szülőkről vagy diákokról.

A peer circle célja nem az érzelmileg túlfűtött ventillálás, sokkal inkább az, hogy a benne résztvevők feszes keretek között tartott esetmegbeszélést folytassanak. Miért szükséges a feszes kereteket tartani? Azért, amit egy sorral feljebb említettünk: máskülönben célját veszti a meeting és egy megoldást kereső, segítő megbeszélés helyett gőzkiereszés lesz belőle. (Aminek természetesen megvan a létjogosultsága, csakúgy mint a helye meg az ideje, mi például már kipróbáltuk a csapattal, sőt, a szülőkkel is a hétzáró közös online sörözést/fröccsözést, és kijelenthetjük, hogy egész jól működik. De térjünk most vissza az eredeti témánkhoz! :) )

A peer circle-ben nagy a hangsúly a ‘peer’ szón. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a beszélgetésben a résztvevők egyenrangúak, hasonló tapasztalatokkal és szakmai háttérrel rendelkeznek, ezért aztán releváns támogatást tudnak egymásnak nyújtani úgy, hogy közben nem alakul ki a beszélgető partnerek között semmiféle hierarchia (ami például előfordulhat egy szakmai szupervízió vagy coach - kliens szituációban). A “közös nyelv”, a közös referenciarendszer, a hasonló felfogás segít abban, hogy nyitottan, bátran behozza a dilemmáit, problémáit a körbe bárki, aki részt vesz a beszélgetésben.

Mi a koreográfia?

Egy fél órás beszélgetés a következőképp zajlik. (Rendes helyzetben természetesen egy közös térben ülve, mostanában inkább egy közös Hangouts video meetingen vagy egyéb platformon ‘találkozva’.) Mindenek előtt a csapat kijelöli azt, aki az időkeret tartására oda fog figyelni. A csoport egyik tagja behoz egy esetet - jelen helyzetben például azt a dilemmát, hogyan lehet online távtanulásban motiválni egy olyan gyereket, aki motiválatlan és most szíve szerint egész nap csak videojátékozna. Az esethozó elmeséli a konkrét helyzetet, kivel, mi mikor, hogyan történt. Kik a szereplők, mi a kontextus, benne a történtek milyen érzelmeket keltett, milyen kérdései, dilemmái vannak. Erre 10 perce van. Ezalatt a többiek csöndben végighallgatják, figyelnek, nem szólnak közbe, nem adnak tanácsot, ha szükséges, akkor tisztázó kérdést tesznek fel, de csak azt. Ezt követi egy perc csend, amikor mindenki végiggondolhatja a hallottakat. És ezután jön a visszatükrözés, más néven a “pletyka”. Ez az a 10 perc, amikor mindenki elmesélheti, hogyan rezonál a történetre, milyen érzéseket, hasonlatokat, gondolatokat ébresztett benne az eset, a csapat megbeszéli a helyzetet, közösen ötletelnek, megoldási javaslatokat mondanak. Mindeközben most az esethozón van a sor a hallgatásban, miután mindenki befejezte, neki van 5 perce arra, hogy reagáljon arra, amit a többiektől hallott. A beszélgetést egy zárókörrel fejezik be a résztvevők, amikor a csoport minden tagja elmondja, hogy ő személyesen mit tanult a beszélgetésből.

Ezeknek a beszélgetéseknek, különösképp, ha rendszeresek, óriási tud lenni a megtartó erejük. Hogy miért? Mert megerősít, megmutatja, hogy nemcsak neked vannak dilemmáid, hogy nem kell egyedül megoldást találnod mindenre, hogy ok, ha elakadsz valamivel és van kihez fordulnod. A közös tanulásnak ez az egyik legszebb formája. Amikor a közös területen dolgozók és fejlődni akarók egymást meghallgatva, empátiával és odafordulással átsegítik egymást a nehézségeken.