Berni másodszorra 2020 tavaszán kezdett el tanítani nálunk. Igen, jól olvasod. Másodszorra. És nem is akármilyen körülmények között: online, Olaszországból. Abból az országból, ahová a szerelem vitte el és ami miatt 10 hónapja, mindkét fél szomorúságára, elváltak a Budapest Schoollal az útjai. Most viszont minden megváltozott.
Amikor Berni bejelentette, hogy elköltözik egy másik országba és emiatt el kell búcsúznia attól a két mikroiskolától, ahol tanított, senkinek nem jutott eszébe az, hogy miért ne maradna velünk a virtuális térben és tartana a távolból online kurzusokat. Aztán jött a koronavírus és még az a tanár is távol került a diákjaitól, aki egyébként az iskola mellett lakik.
A történet, amit most elmesélünk olyan, akár egy modern tündérmese, a bejárt út tökéletesen követi a klasszikus mesék történetszövését. Van egy okos, nyitott, kalandra vágyó főhősünk, aki valahogy nem találja a helyét. Aztán egy hirtelen bekövetkező esemény hatására úgy határoz, hogy nyakába veszi a világot és elindul szerencsét próbálni. Megy, megy, mendegél, túl az Óperenciás tengeren, számtalan próbát kiáll, és a végén rátalál a boldogságra.xfbr
A mi főhősünk Horváth Bernadett. Valahol mélyen mindig ott motoszkált benne a vágy arra, hogy külföldön éljen. Még akkor is, amikor a munkája kifejezetten szűken, egyetlen helyhez kötötte őt: táncművészként közel 10 éven keresztül volt az életének bázisa a székesfehérvári Vörösmarty Színház. Ezt követte egy rövidebb szabadúszás budapesti társulatoknál, aztán egy időre otthagyta a színpadot és tanítani kezdett a Budapest Schoolban. A szerelmével egy marokkói utazás során, egy sivatagi túrán találkozott. Onnantól kezdve szinte folyamatosan úton voltak, hol Berni, hol a párja ült repülőre, hogy együtt lehessenek, de hamar láthatóvá vált, hogy ez így nem fenntartható. Ezért 2019 nyarán Berni úgy határozott, hogy közelebb költözik a boldogságához.
Nem tartott attól, hogy ne találná fel magát egy új országban, habár azzal azonnal szembesült, hogy az angoltudása nem sok segítséget jelent a közepes méretű észak-olasz városban, ahhoz, hogy igazán boldoguljon olaszul kellett megtanulnia. Szinte azonnal elkezdett a helyi közösségben pilatest és jógát tanítani, kicsivel később pedig egy egyesületnél fogyatékossággal élőknek mozgás órákat tartani. Amikor elrendelték az ő városukban is a karantént, gyorsan reagált a változásra, és rögtön áthelyezte a tudását az online térbe és létrehozott egy online közösséget, ahol folytatta a pilates és jóga órákat. A kezdeti ingyenes órákból mára, a Brüsszelben élő öccse segítségével virtuális vállalkozás lett. Összesen 20 országból látogatják az óráit, a bevétel felét pedig a helyi kórháznak utalja át minden hónapban.
Habár szerette azt, amivel foglalkozott, nem érezte magában azt az elhivatottságot, ami a Budapest School gyerekcsoportjaival eltöltött időszakban vitte őt előre.
Hiányoztak neki a gyerekek és a közösség, amihez tartozott. A BPS-től való távozása után is tartotta még a régi csapataival a kapcsolatom, aztán amikor felütötte a fejét a járvány Magyarországon is, hirtelen eszébe jutott: ha az egész oktatás átkerül az online térbe, miért ne csatlakozhatna be ő is. Ezért aztán írt egy üzenetet az egyik volt csapata vezetőjének, egy nappal később pedig a másik iskola operátora is megkereste őt: a hét végén már együtt tervezték azt az Ada Lovelace és a Solymár mikroiskola tanáraival, hogyan fog zajlani a tavaszi trimeszter az online térben.
Korábban főként humán tudományokkal kapcsolatos foglalkozásokat tartott és jógát vagy mozgás órát. Utóbbi most is megvan, az Ada Lovelace-be és a B38-ba járó gyerekek minden reggelt vele indítanak egy közös onlne tornán, délután pedig jön az átmozgató, megnyugtató jóga. Néha egy-egy, a kamera látószögébe belógó felnőtt kéz vagy láb arról tanúskodik, hogy vannak szülők is, akik csatlakoznak az óráihoz. Berni erre azt mesélte, hogy ezt látva most elkezdett azon gondolkodni, hogy milyen gyakorlatokat hozzon be, amik a gyerekek mellett a szüleiknek is élvezetesek és hasznosak lehetnek.
A solymári mikroiskolában most STEM - foglalkozásokat vezet 8-9 éveseknek, amit rendkívüli módon élvez. A modul tematikája a 4 elem. Ki-ki maga, otthon végzi a kísérleteket, a közös online órán pedig megbeszélik a tapasztalatokat. A föld projekt során azt vizsgálták, hogyan rétegződik a föld, megismerkedtek különböző talajtípusokkal úgy, hogy egy befőttes üvegben vízzel összekeverve és lezárva megfigyelték, hogyan rétegződik a keverék az idő előrehaladtával. A víz elem projektben azzal játszottak, hogy megnézték, milyen anyagot old és mit nem old a víz. Mielőtt belevágtak volna a kísérletekbe, megismerkedtek azokkal a kutatásmódszertani alapokkal, amelyekre most szükségük volt. Élvezték, hogy önállóan dolgozhattak, hogy együtt határozták meg az otthoni kísérletezés szabályait, a találkozók során nemcsak a kísérlet eredményére, hanem arra is reflektáltak, hogy a szabályokat hogyan sikerült betartani (pl. hogy mindenkinek eszébe jutott-e a kísérletezés után maga után elpakolni).
Mostanra talán látjátok, hogy ennek a történetnek nem egy, hanem két főhőse van. Az egyik Horváth Bernadett, aki felfedezte a karantén okozta nehéz helyzetben megbúvó lehetőségeket. A másik pedig maga az oktatás, ami kapott a kialakult kényszerhelyzettől egy nagy lökést egy új irányba. Egy olyan út felé, amit eddig ha nem is tartottunk elképzelhetetlennek, de néhány hónappal ezelőtt még biztosan nem gondoltuk, hogy szükséges és járható lenne. Azóta eltelt 3 hónap. És bebizonyosodott, hogy működik egy közösség úgy, hogy az egyik tagja egy másik országban él. A kérdés, hogy amikor visszatérünk a "normális" hétköznapokhoz, akkor is tudjuk-e folytatni a közös munkát. Ez egy újabb fejezet lesz a mesénkben. A teremtő rombolás története ez, amiben sok a nehézség és a kihívás, de ha helyt állunk, többé, jobbá válhatunk mind.