Karantén

és egy fiktív köztársaság

Mi történik akkor, ha hagyjuk, hogy egy csapat középiskolás azt tanulja, ami igazán érdekli? Nézzétek a végeredményt, magáért beszél! Bemutatjuk az élő példáját annak, hogy miért érdemes meghallani a tanulók igényeit.

Adott egy csapat, média iránt érdeklődő középiskolás. Szeretnék megmutatni valahogy, ők hogy látják a világot, mi az, ami őket megmozgatja és milyen projekteken dolgoznak az iskolájukban.

Az egyikük, Dani már szeptemberben, röviddel az iskola kezdés után elkezdett egy saját wiki oldalt gyártani vicces történetekkel, saját, iskolai belsős viccekkel, fake newsokkal, hozzá később csatlakoztak még páran. Idő kellett ahhoz, hogy kiforrjon a szerkesztőség ebből a maroknyi csapatból. Látva a srácok érdeklődését, Zsemberovszky Zita, aki többek között irodalmat és humán tudományokat tanít a csapatnak, műhelyt szervezett a témára és elkezdtek együtt strukturáltan azon dolgozni, hogy az ötlet-kezdeményekből megszülessen valamiféle produktum. Ekkor még nem tudták pontosan, mi lesz a formátum. Weboldal, magazin, vlog… sok ötlet felmerült.

A műhely munkájának első lépéseként ellátogattak az Index szerkesztőségébe, ahol megismerkedtek azzal, hogy dolgoznak az újságírók, mi az a newsroom, hogy áll össze egy valódi szerkesztőség, hogyan alakult az Index sorsa kezdetektől.

Ezután csatlakozott a csapathoz Kara Dávid az Örökmozgó Műhelyből. Dávid szeptember óta dolgozik a Rakpart tanulóival, többek között olyan média-projekteken, mint a dupla expozíciós fotózás.

Dávid lett az, aki összefogta a közös munkát és facilitálta a csapatot abban, hogy megtalálják a helyes irányt. A tanulók sokáig úgy gondolták, hogy weboldalt csinálnak, ahol megmutatják a BPS-ben létrehozott munkáit és megoszthatják a gondolataikat a világról, de azt hamar belátták, hogy ez a felület annyira sok területet nyitna meg, hogy azok közt könnyen elvesznének és nem tudnának igazán a tartalom előállítására fókuszálni. Ahelyett, hogy mindent egyszerre akartak volna, inkább apróbb lépésekkel indultak el. Minden tanuló választott magának egy témát, amiben szívesen ír, alkot, ezek lettek a rovatok. Dávid a gyerekekkel együtt megálmodta a designt és betördelte a Rakodópart magazin első kiadványát.

Ebben a modulban az a rendkívül izgalmas, hogy összeér benne a klasszikus tanulás (szövegalkotás, esszéírás, sajtóműfajokkal való ismerkedés, vizuális érzékenyítés), a modern technológia, a projektszemlélet és nem utolsó sorban: a benne résztvevő gyerekek érdeklődésére érzékenyen reagál.

A cikkek között van, ami arról szól, hogy ki mit csinál a karantén idején, mesélnek az iskolájukról, a kedvenc moduljaikról, írnak a járványról, a csernobili tűzről, és nem maradnak el a belsős viccek sem, mint például a fiktív, Recestia Demokratikus Köztársaság vezetőjének kiáltványa. A részleteket pedig olvassátok el ti magatok! :)

A hosszú távú cél, hogy a tanulók fokozatosan átvegyék és megtanulják a projekt minden összetevőjét. A tartalom megírásán túl meglássák, hogy mennyi munka egy kiadványt összerakni. Dáviddal most megtanulták, hogyan kell tördelni, a grafikai elemeket kiválasztani és összehangolni a tartalommal. Amikor a pdf magazin formátumban már minden flottul megy, megismerkedtek a print médiatermék létrehozásának lépéseivel, akkor bővítik a portfóliót és új platformok után néznek. Podcastok, videók, weboldal - a projekt kinőheti magát egy saját diák stúdióvá is, ha a résztvevőkben van elég motiváció és érdeklődés. Végső soron: nem ez a tanulni tanulás lényege? :)

Legfrissebb posztok