Blog
Szerző: Csímár Kamilla
2001-ben egy februári napon összegyűlt tizenhét szoftverfejlesztő a Snowbird síparadicsomban, Utahban, hogy megbeszéljék, milyen alternatív útjai lehetnek egy szoftver felépítésének. Ebből született meg az Agilis Kiáltvány, amelyet azóta is az agilis rendszerek krédójaként tartanak számon. Közel húsz évvel később az agilitás globális fogalommá nőtte ki magát, mára már nem csak az IT-szektor varázsszava, hanem adaptálható bármilyen szervezet életébe, így az iskolákéba is.
Milyen is egy agilis iskola? Dacára annak, hogy a modern társadalmak felgyorsult, digitalizált világban élnek, a mai napig a legtöbb iskola továbbra is a 150 évvel ezelőtt kialakított, szigorú hierarchiára épülő, centralizált rendben működik. Az agilitás nem egyszerűen egy módszer, sokkal inkább jelent viselkedést, szemléletmódot és működési kultúrát. A kulcsa az innováció és az a rugalmasság, amellyel egy önszerveződő csapat a gyors tempójú változásokra reagálni képes. Az agilis szemléletben az a legszebb, hogy szinte bármilyen szervezetben adaptálható – így az iskolákban is..
Gondolkodjunk sprintekben és ne maratonokban!
Az IT szektorban jól ismert fogalom a sprint – az a rövid, néhány hetes időtartam, amennyi idő alatt a csapat egy közösen meghatározott célt elér. Ez még nem maga a kész produktum, hanem annak egy egysége. Ugyanez működik az iskolákban: ahelyett, hogy egy előre megírt, egyéves tanmenetnek próbálnánk megfelelni, felépíthető apróbb egységekből is a tanulási út. Így a tanulók és a tanár számára is beláthatók a keretek, minden egyes egységben/modulban/sprintben jól meghatározható, hogy milyen képesség, tudásterület fejlődik. A modulokban való gondolkodás azért hatékony, mert segít elérhető célokat állítani a gyerekek számára és egy olyan rugalmas rendszert alakít ki, amely képes a tanulási igényekre reagálni, mindig alakulhat annak fényében, hogy éppen milyen területeket szükséges fejleszteni.
Együttműködés és csapatmunka
Az agilis iskola jellemzője, hogy decentralizált és kisebb csoportokban zajlik a tanulás. A kis közösségek együtt határozzák meg a működési szabályaikat, a számukra fontos értékeket, együtt elemzik a folyamataikat és hoznak döntéseket. A csoport a tanárral közösen határozza meg a célokat – egyéni és csoportszinten egyaránt. Azért fontos, hogy mindkettő meglegyen, mert igazán az tudja kooperációra motiválni a gyerekeket, ha a saját és a társak céljai egyaránt fontosak a közös eredmény elérésében. Az együttműködésben fontos szerepe van a tanárnak, aki egyfajta mentorként végigkíséri a gyerekeket a tanulási útjukon és aki a szülővel és a gyerekkel együtt már a célok megfogalmazásában is részt vesz.
Állandó visszajelzés
A rövidebb időszakokban, modulokban való gondolkodás és a kiscsoportos foglalkozás lehetőséget ad rendszeres visszajelzésre. A munka bármely pontján meg lehet állni és feltenni a legfontosabb három kérdést az egyén és a csoport szintjén is: „Hol tartunk most?”, „Hová megyünk, mi a célunk?” és „Mit kell tennünk a célunk eléréséhez?”. Az ilyenfajta folyamatos visszajelzésnek óriási hatása van a gyerekekre, mert segíti őket abban, hogy érezzék, kellő figyelemmel, gyakorlással meg tudnak tanulni sok mindent. A folyamatos visszajelzés növeli a gyerekek énhatékonyságát és önbizalmát. Ha nem azt tapasztalják, hogy hosszú-hosszú tanulás után egyetlen osztályzatba fut ki a teljesítményük, hanem látják azt, hogy menetközben hibázhatnak, a hibáikat megértik és tanulhatnak belőle, akkor kialakul bennük a fejlődésfókuszú gondolkodás és el tudják hinni, hogy lépésről lépésre elérhetik a céljukat.