kiemelkedő

projektek

Célunk, hogy a BPS-ben tanuló gyerekek boldog, egészséges felnőttekké váljanak, akik hozzájárulnak környezetük jóllétéhez. Ezek a vezérelvek visszaköszönnek a projektjeinkben is, így tudjuk a mindennapokba emelni egy egészséges életmódról szóló modulsorozatot, vagy azt kikutatni, hogy tudunk a legjobban figyelni a környezetünkre, az idegenekre, egymásra, vagy a mellettünk lakó idős emberre.

A teljesség igénye nélkül összeszedtünk projekteket, amelyek minket is és a gyerekeket is megmozgattak az első trimeszterben.

Lázadó lányok nyomában

Budapest School P10

Hogyan formálhatjuk a jelenünket és a világot? Hogyan csinálták ezt mások? Milyen nőnek lenni a 21. században, és milyen volt korábban? A Lázadó lányok című könyvön keresztül tanultak a gyerekek olyan nőkről, akik sokat tettek a világért, és a nők megítéléséért. Emellett tanultak a nemi szerepekről, a sztereotípiákról és arról, hogy a kitartás és a bátorság milyen nagy tetteket sarkall a világban. A végén pedig összeállították saját lázadó lányokról szóló kiadványukat kutatás és interjúk alapján.

Egészség-kavalkád: Főzz, Egyél, Mozogj!

Budapest School Gellért

Az egészség mibenléte az egyik legfontosabb tanulni való, és kiváló projekt téma. A Gellértesek az első trimeszterben azzal foglalkoztak, mit jelent az egészséges életmód, és hogyan javíthatunk testi-lelki egészségünkön a mindennapokban. Megismerkedtek a tápanyagok fajtáival és szerepükkel, valamint beszélgettek a pozitív testképről, az ételeink hatásairól és a közösségi média befolyásáról is. A modul végén a gyerekek csapatokban készítettek egészséges fogásokat, amelyeket megosztottak egymással.

Szél(l)es Mosoly: Közösségformáló projekt

Budapest School Gellért

A Szél(l)es Mosoly egy igazán különleges projekt, amely arra törekedett, hogy mosolyt csaljon a városlakók arcára. A gyerekek vizsgálták a városi tereket és arra keresték a választ, hogyan csökkenthetnék a közlekedés során felmerülő feszültséget. Ennek eredményeként készítettek egy digitális felületet kedves üzenetekkel, valamint egy offline "üzenőfalat", ahol az emberek megoszthatták egymással gondolataikat. A gyerekek bebizonyították, hogy még fiatalon is lehet hatásuk a városi közösségre.

Az Én 20. Századom: Egy Történelmi Scrapbook

Budapest School Gellért

Egy igazán kreatív projekt indult az idei évben, amelynek célja, hogy átfogó képet adjon a 20. század fontos történelmi fordulópontjairól és a mindennapi életre gyakorolt hatásairól. A gyerekek egy általuk szerkesztett scrapbookban mutatták be a dualizmus mindennapjait, az ipari forradalmat és az Osztrák-Magyar Monarchia alakulását. Ez a személyes műfaj lehetővé tette, hogy minden gyerek saját személyiségének megfelelően dolgozza fel a témákat kreatív szövegekkel, képekkel és idővonalakkal.

Geometria a művészetben és a természetben

Budapest School Campona Felső

A nyolcadikosok nagy lelkesedéssel készülnek a gimnáziumi felvételire, ahol a matematika vizsga egyik kulcsfontosságú része a geometria. A sikeres felkészülés támogatása érdekében a tanárok összefogtak, és összefűzték a vizuális kultúrát a geometriával – természetesen művészeti szemmel közelítve a témát. A trimeszter első részében a 20. századi holland művész, Piet Mondrian alkotásait tanulmányozták, aki kétdimenziós műveiben egyszerű geometriai formákat és alapszíneket használt. A gyerekek is készítettek egy-egy ilyen stílusú alkotást, amelyből izgalmas puzzle-t állítottak össze. Ez a játékos kihívás fejlesztette a figyelmüket, térlátásukat és problémamegoldó képességüket. Később a Bauhaus mozgalom praktikus és funkcionális művészetét vizsgálták, amelyben szintén a geometriai formák kerültek előtérbe. A művészetek után a természet világában keresték a gyerekek a további példákat, tanulmányi rajzokat készítettek a természetben található geometriai formákról, például a méhsejtek hatszögeiről, a pókhálók szimmetriájáról és a Fibonacci-spirálokról. Ez a projekt segítette a gyerekeket a térlátásuk és problémamegoldó képességük fejlesztésében, miközben mélyítette geometriai ismereteiket.

A 13. Kerület Régi Mesterei: Fotóprojekt

Budapest School P10

A BPS-ben ugyanolyan fontosnak tartjuk a kommunikáció, az empátia, a társadalmi érzékenység vagy a projekt végrehajtási képesség fejlesztését, mint a matematikát, a magyar nyelv és irodalmat vagy más klasszikus tantárgyakat. Ezért is érdekes az "Eltűnő Szakmák" című modul, amely során 12 éves gyerekek különleges fotósorozat keretében megörökítették a kerület eltűnőben lévő szakmáit, miközben érdekes történeteket gyűjtöttek a helyi műhelyekből.

A modul során a résztvevők megismerkedtek a dokumentarista fotózás alapjaival. Elsajátították a telefonos fotózás és interjúzás technikáit, valamint megtanulták, hogyan alakíthatják a hanganyagokat mesterséges intelligencia segítségével szöveggé, és hogyan ellenőrizzék azokat. Canva sablon alapján megszerkesztették a kész projektet.

A program során a diákok nemcsak technikai készségeket sajátítottak el, hanem megtanulták, hogyan kommunikáljanak másokkal és hogyan kapcsolódjanak történeteikhez. A helyi mesterekkel való interjúk során empátiát és figyelmet tanúsítottak, ezáltal gazdagítva a közösségi kapcsolódást. A kiállítás megszervezésével a diákok aktívan hozzájárultak a környék kulturális örökségének megőrzéséhez, és emléket állítottak az eltűnőben lévő szakmáknak.

A modul végére a legjobb képekből kiállítást rendeztünk, amelyeket közösen kereteztünk és kihelyeztünk az iskola utcafronti ablakaiba, hogy megoszthassuk a környék lakóival. Az eredmény? Egy izgalmas válogatás, amely már megtekinthető a Pozsonyi út 10. szám alatti BPS mikroiskola kirakatában!

Legfrissebb posztok