A kezdetek

Így indult minden

Minden egy baráti beszélgetéssel kezdődött 2015 tavaszán.

Heten voltak és mégis jót akartak. Arról álmodoztak, hogy miként tudnának a saját gyerekeiknek iskolát alapítani. És hamarosan azon kapták magukat, hogy elkezdik megtervezni a jövő iskolarendszerét. Roszik Linda, a Mamakör alapítójaként, Tesfay Sába kulturális antropológusként a család és a közösségek megértésére tette fel az életét. Pozna Anita a környezet értékeit integráló építész gondolatait emelte be. Halácsy Péter és Somlai Fischer Ádám a Prezi társalapítóiként tudatos volt abban, hogy miként lehet az alapoktól egy start-up céget felépíteni. Halmos Ádám, a Libri Kiadó társalapítójaként könyvek születését kíséri végig a mindennapjai során az ötlettől a megvalósulásig. Vészi Gábor menedzserként pedig épp a Facebookot segítette abbban, hogy miként tudnak nem csupán hatékony, hanem boldog és fejlődő csapatokban dolgozni.

Hosszú órákon át csak kérdéseket fogalmaztak meg, és érezték, hogy ha sokat dolgoznak rajta, lesznek válaszaik.

Felépíthető-e?

Felépíthető-e egy olyan tanulási rendszer, amely egy egész generációra hatással lehet?

Milyen legyen?

Miként lehetne olyan iskolákat tervezni, amelyeket pénzügyi, társadalmi és kulturális szempontból is vegyes összetételű kis közösségek tartanak fenn az egyéni lehetőségekre és a részvételi kedvre alapozva?

Mely értékekre építhető fel?

Melyek azok az értékek, amelyek a tanulás, az egyéni fejlődés alapjait kell, hogy jelentsék?

Mitől lesz a mai kornak megfelelő?

Miként lehet az iskolát a mai igényekhez igazítani és alkalmassá tenni arra, hogy a változó igényekkel együtt fejlődjön?

Újonnan kitalált játékukba belefeledkezve újraélték mindazt, amit nekik a tanulás öröme jelent. Pár hónappal később egy Facebook poston megkérdezték, hogy kit érdekel az iskola, és miután sok százan jelentkeztek 2015 szeptemberében hat tanárral elindult a Budapest School első két tanuló csoportja. Azóta sok minden megváltozott, de a tanulás és a felfedezés öröme, a tenni akarás és együtt próbálkozás különleges íze azóta is a Budapest School alapjait adják.

A csapatunk - Így dolgozunk ma

A Budapest School alapítói közül hárman – Halácsy Péter, Halmos Ádám, és Vészi Gábor – 2018 szeptemberében elhatározták, hogy létrehozzák a Budapest School Labot. Ezen műhely létrehozásának központi célja az volt, hogy az iskola alapvető értékei mentén segítse az új oktatási intézmények megalapítását, miközben egy stabil és fenntartható környezetben támogatja a tanárok és diákok közös fejlődését.

A lab alapítását követően a Budapest School egy olyan szervezetté kezdett fejlődni, amelynek küldetése volt elérni az államilag elismert iskola státuszt. Ebben a periódusban született meg a Budapest School Modell, amelyet egy kiválasztott befektetői csoport támogatásával alakítottunk ki. Az innovatív oktatási elképzeléseink és az állami szabályozás közötti egyensúly megtalálása nem volt egyszerű feladat, de sikerült a kihívásokat leküzdenünk és megfelelnünk a szükséges követelményeknek. Az erőfeszítéseink 2020-ban érték el csúcspontjukat, amikor hivatalosan is elismert iskolaként kezdhettünk működni. Azóta folyamatosan bővültünk, és jelenleg 16 helyszínen több mint 800 család tagjaként működünk, akikkel közösen építjük tovább a Budapest School közösségét.

Alapító
Alapító – Aki előre mozdít dolgokat

Halácsy Péter a Budapest School arca és lelke, lánya és fia is a Breznó iskolába jár. Büszke mérnök és feminista, számára a tanulás kulcsa az, hogy elhiggyük magunkról, tudunk fejlődni bármiben, ami fontos nekünk. A Budapest School épülő szervezetének kezdetektől fogva a mozgatórugója. A közösségi tanulás mellett a programozás magányossága és a Balaton habjai vonzzák a leginkább. A Budapest School mellett legnagyobb sikerét a Prezi társalapítójaként érte el, de társ-alapítója volt mások mellett a Kitchen Budapest műhelynek és a Hősök Tere civil szervezetnek is.

Alapító
Alapító – Aki a háttérből sokat segít

Halmos Ádám a Budapest School társalapítója, lánya a kezdetektől az újlipótvárosi P10 iskolába jár. Egyik fő oka az iskola alapításra az volt, hogy szeretett volna a családjával sokat és szabadon utazni, amikor csak akarnak. Ma az egyik legnagyobb nehézsége az, hogy a lánya annyira szereti az iskoláját, hogy nem hajlandó hiányozni onnan. Könyvkiadóként dolgozik a Libri Kiadói Csoport vezetőjeként, és ha épp nem egy új könyv megálmodásával tölti az idejét, akkor az erdőben sétál vagy szórakozásból kerettantervet ír.

Alapító
Alapító – Aki a háttérben folyamatokat épít

Vészi Gábor a Budapest School társalapítója és a Budapest School Lab operatív vezetője. Mérnök, programozóként kezdte a pályáját, majd rájött, hogy ha ezt a tudását ötvözi emberismerettel, akkor az együtt dolgozó csapatok támogatásával az emberi, az üzleti és a szakmai szempontok egyensúlyát képes felállítani. Online videókból és a legfrissebb szakkönyvekből képzi magát folyamatosan, hogy ezt a harmóniát fenntarthassa. Amit előbb a Prezi, majd a Facebook egyik vezető mérnőkeként begyakorolt, azt kamatoztatja most és építi tovább a Budapest School Lab újonnan épülő szervezetében. Amint megért egy folyamatot, azonnal automatizál és testre szab. Még a mítingeket is a saját maga által programozott szövegszerkesztővel vezeti.