2025-BEN

INDUL A RÓMAI FELSŐ

A Római parton az elsők között nyílt Budapest School, az alsó korcsoport évek óta működik.
2025. szeptemberétől felmenő rendszerben elindul a felső is, azaz most egyelőre csak leendő ötödikesek jelentkezését várjuk a 2025/26-os tanévre

Helyszín: a III. kerületben

Korcsoport: 5. évfolyamos gyerekek számára.

Hozzájárulás: támogató és ösztöndíjas

A szülői hozzájárulásról az alábbi oldalon tudsz tájékozódni bővebben.

Biztos tudásalapot kívánunk nyújtani, melyet mindenki a saját tempójában ér el szorongásmentes környezetben. A cél az, hogy a gyerekek örömmel tanuljanak nagyon sok mindenről, és közben rájöjjenek, hogy mi érdekli őket igazán. A BPS felsőben végzett diákok bármely középiskolában (így a BPS középiskoláiban is) megállják majd a helyüket, mert amellett, hogy tudásban és képességben felkészülnek a következő szintre, képesek lesznek önállóan tanulni, saját célokért fókuszáltan dolgozni, örömmel kapcsolódni társaikkal és nyitottak lesznek a világra.

A Budapest School közös irányelvein belül, minden mikroiskolának kicsit sajátos jellege van.
Hiszünk a közösség alkotó erejében, így az alapító családok is tudják formálni a Római Felsőt.




Amiben biztosan hiszünk:

Gyermek- és tanárközpontú iskola
A kognitív képességek mellett a szociális kompetenciák és az érzelmi intelligencia fejlesztése Korosztályos és kevert csoportok optimális arányú használata
A karnyújtásnyira lévő Duna kiélvezése
Játék, mint fejlesztő eszköz mindennapos használata
Támogató közösség a serdülő gyerekeknek
Mentorrendszer
Belső motiváción alapuló önálló tanulás elősegítése

ÖRÖMMEL JÁRUNK ISKOLÁBA
ÖRÖMMEL JÁRUNK ISKOLÁBA

Nálunk a gyerekek szeretnek iskolába járni. Felszabadultak, boldogok, kreatívak. Tesznek a saját egészségükért, jövőjükért, egymásért, kapcsolódnak önmagukhoz és társaikhoz. Fontos számunkra a szorongás-, bántalmazás- és megalázásmentes, érzelmileg biztonságos környezet, ahol nincsenek szőnyeg alá söpört konfliktusok, és ahol mindenki a közösség elfogadott tagja. Hiszünk abban, hogy csak így lehet örömtelien együtt tanulni.

KREATÍV ISKOLA
KREATÍV ISKOLA

Az alkotást és tanulást a gyerekek a BPS-ben a saját ügyüknek tekintik. Azért tanulnak, mert hajtja őket a kíváncsiság és az érdeklődés, mert megtapasztalják a kihívások és a haladás örömét, mert flowban vannak. Ez nem versenyistálló, hanem egy kreatív, bátran kísérletező és kérdező, “out of the box” gondolkodó közösség. A BPS-ben a gyerekek mernek álmodni, célokat kitűzni, és tesznek önmagukért és másokért.

A SZÜLŐK PARTNEREK
A SZÜLŐK PARTNEREK

Szülőként a BPS-ben hatással tudunk lenni a gyerekeink oktatására. A tanárok partnerként kezelik a szülőket, a szülők és tanárok együttműködnek a gyerekek érdekében. Szülőként is erős közösségi élménynek lehetünk a részesei, rengeteg a lehetőség a kapcsolódásra, de nem kötelező kifesteni az iskolát. Inkább élvezzük csak, hogy hozzánk hasonló családokkal tölthetünk időt.

A kreativitás pont annyira fontos ma az iskolákban, mint az írástudás. Ezért ugyanakkora hangsúlyt is kell kapnia.

{{ self.attribute_name_hu }}
Ken Robison

Iskola az 5. évfolyamtól akár az egyetemig

A gyerekek a felső tagozat befejeztével a BPS egyre bővülő középiskolai kínálatából is válaszhatnak, és képesek lesznek bármely középiskolában továbbtanulni. A BPS rendszerén belül biztosított az érettségi, a szakképzés és az egyetemi előkészítő is. Ez azt jelenti, hogy egy 10-12 éves gyerek számára a BPS egy nyolcosztályos gimnáziumként vagy egy középiskola előkészítőként is működhet.

Korszerű iskola

Nem elég a tananyagot állandóan frissíteni, hanem strukturális változásra van szükség ahhoz, hogy a gyerekek tényleg azt tudják tanulni, amit szeretnek, és amire szükségük van.

Tanulni tanulunk
Tanulni tanulunk

A szükséges alapokat mindenki megtanulja. Ezenfelül legfontosabb képesség, hogy tanulni tanulunk. A gyerekek sok területen kipróbálják magukat, kísérleteznek, elmélyednek, hogy a felső végére megtalálják azt, ami leginkább megmozgatja őket, amely területen igazán flowba tudnak kerülni. Mindehhez mi biztosítjuk a szorongásmentes, motiváló közeget, szükség esetén a megfelelő támogatást.

Személyreszabott tanulás
Személyreszabott tanulás

A BPS egy rendszerében XXI. századi iskola. A diákoknak meg kell tanulniuk megfogalmazni a saját céljaikat, saját projektjeiket, nekik kell eldönteniük, hogy mikor, mit és kivel tanulnak ahhoz, hogy elérjék, amit szeretnének, vagy amire szükségük van. Ebben személyes mentoruk és a jól strukturált iskola segíti őket.

Közösség
Közösség

A BPS gyerekek szeretnek iskolába járni, szeretnek a barátaikkal és társaikkal együtt tanulni és alkotni. Sokat dolgoznak csapatban, a (mikro)iskolájukat magukénak érzik. Együtt alakítják az oktatásukat. Megtanulnak érdekeket egyeztetni, a konfliktusokra fejlődési lehetőségként tekintenek, felismerik és elismerik egymás képességeit, miközben azt is képesek lesznek reálisan felmérni, hogy ők maguk mivel járulhatnak hozzá a közös célokhoz.

Felhatalmazott tanárok
Felhatalmazott tanárok

A kreatív és rugalmas BPS Római Felső mikroiskolát a hatékony és kompetens tanárcsapata fogja vezeti: ők állítják össze az órarendet, hívják be a külsős tanárokat, alakítják ki a teret.
A nagy BPS dolga ezen a téren a tanárok támogatása, a “biztonsági háló” megtartása.

Az a feladatunk, hogy kiteljesedett személyiségű diákokat neveljünk, és felkészítsük őket a jövő kihívásaira. Mi már talán nem fogjuk megérni ezt a jövőt. De ők igen, és nekünk kell elősegítenünk, hogy tudjanak vele valamit kezdeni.

Többet akarok tudni

Nyílt nap, személyes konzultáció érdekelne? Add meg az e-mail címedet és beszéljünk!

Iskoláinkban a „tanulás” egy olyan rendszer, amelyet a tanárok és szakemberek folyamatosan alakítanak. Alapvetően minden azt szolgálja nálunk, hogy a gyermekekben kialakítsuk azokat a képességeket, melyek segítségével 2040-ben sikeres és boldog felnőttek lehetnek. Hisszük, hogy mindenki kíváncsinak születik, és meg tudja tanulni azt, amit igazán szeretne. Ehhez nincs is másra szükség, csak izgalmas kihívásokra és kérdésekre, biztonságra, támogatásra és lehetőségekre. A felnőttek feladata mindezek biztosítása.

Egy állásinterjún a reménybeli munkáltatót fikarcnyit sem érdekli, ha a jelentkező betéve fújja a 17-es szorzótáblát. Akkor miért tanítjuk?

{{ self.attribute_name_hu }}
Sugata Mitra

Szeretnénk arra ösztönözni diákjainkat, hogy saját indíttatásból és önállóan tanuljanak, de tudják, mikor kell segítséget kérniük. Az a feladatunk, hogy felkeltsük és fenntartsuk a kíváncsiságukat, megszerettessük velük a kihívásokat, valamint fejlesszük szociális érzékenységüket és érzelmi intelligenciájukat. Nem akarjuk, hogy mindent megjegyezzenek, amiről szó esik. Azt szeretnénk, hogy értsék az összefüggéseket, és – az iskola falain kívül is – alkalmazni tudják a tanultakat. Ez felkészíti őket arra, hogy a komplex kihívásokra mindenkor megfelelően reagáljanak.

Akkreditált iskola vagyunk

A Budapest School államilag elismert, akkreditált iskola. Az ide járó gyerekek minden, más állami iskolában elvárt tankötelezettségi elvárásnak megfelelnek. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) engedélyezte, hogy a Budapest School Általános Iskola és Gimnázium a BPS modell alapján készült egyedi pedagógia programjáben szereplő egyedi megoldásokat alkalmazza.

Csapatunk