A piros pont
A pont lezárja a múltat, kijelöli a jelent, és teret nyit annak, ami utána következik: a jövőnek.
Személyre szabott tanulás közösségben, világos célokkal és folyamatos visszajelzéssel
A Budapest Schoolban nemcsak azt gondoljuk végig, mit tanuljanak a gyerekek, hanem azt is, hogyan tanuljanak jól. A modellünk lényege: a gyereknek van célja, van mentora, van terve, és van tere az alkotásra. Mindez egy támogató közösségben, átlátható folyamatokkal. Magyar állam által jóváhagyott egyedi működés alapján.
Hosszú távú célunk, hogy a személyre szabott tanulás a jelenlegi magyar jogi keretek között is természetes, elfogadott iskolai gyakorlat legyen az első osztálytól az érettségiig.
A modell öt pillére: Mentorálás, Hármas szerződés, Modulok, Visszajelzés, Mikroiskolai csapatok
Minden gyereknek van mentora. A mentor segít célokat kitűzni, haladást követni, és megtalálni a következő lépést.
A gyerek–szülő–tanár közösen állapodik meg a célokról és a fókuszokról. A döntés és a felelősség megosztott.
A tanulásszervezés alapegysége a modul: tantárgyközi, célvezérelt, a gyerek szintjéhez és érdeklődéséhez illesztett.
Portfólió, produktumok és rendszeres, többszempontú visszajelzések. Az osztályzatokon túl a fejlődést nézzük.
Önálló, felelős tanárcsapatok szervezik a helyi működést. Központi keretek + helyi döntés = rugalmasság és minőség.
Illeszkedünk a NAT-hoz – a gyerekek bárhol megállják a helyüket
A Budapest School tanterve teljes mértékben illeszkedik a NAT-hoz, ezért a gyerekeknek nem jelent gondot a központi felvételi megírása, és sima az átmenet más, akár állami iskolákba is.
A gyerekek mindent megtanulnak, amire szükségük van ahhoz, hogy sikeresek legyenek – és közben felfedezhetik azt is, amit igazán szeretnek. Így egyszerre kapják meg a biztos alapokat és azt az élményt, hogy a tanulás öröm és belülről fakadó kíváncsiság.
A gyerekek akkor fejlődnek a legjobban, ha szülők, pedagógusok és gyerekek együtt teremtenek szeretetteljes biztonságot
Óvodás korú csoportjaink befogadó környezetet nyújtanak a gyerekeknek, ahol a szeretet, a játék, az elfogadás és a problémamegoldás áll középpontban. Már a legkisebbek körében is megjelenik az EQ fejlesztés és az egyéni fejlődési út (mentor time) rendszeres kísérése.
Célunk, hogy olyan óvodai közösséget hozzunk létre, ahol együtt alkotjuk a szabályokat és meghallgatjuk egymást, kialakítva ezzel egy olyan légkört, ahová örömmel járnak a gyerekek, szülők és tanárok egyaránt.
Mindennapi tevékenységeinkről folyamatos írásos és képi visszajelzést kapnak a szülők, segítve a kapcsolódást egymás között.
Egyénre- szabott
Minden ciklus elején célkitűzés, közben kísérés, a végén bemutatás és értékelés. A haladás nem véletlen.
Szinthez igazított kihívás, differenciált támogatás. A hangsúly azon, hogy mitől fejlődsz te.
A gyerek, a szülő és a tanár partner. A megállapodás közös, a siker közös.
Projekt, kutatás, bemutató. A tudás kézzelfogható eredményekben jelenik meg.
Az érzelmi biztonság és a jóllét feltétele a tanulásnak. Előbb ember, aztán pontszám.
A 21. század kihívásaiban kulcsfontosságú, hogy a gyerekek képesek legyenek logikus, innovatív és objektív döntéseket hozni egy bizonytalan, összetett világban. Egyszerűbben fogalmazva: okosnak kell lenniük. Elemezniük kell az információkat, érteni az összefüggéseket, és új megoldásokat találniuk a saját életük és környezetük javára. Ez segíti őket a jóllétben, az iskolai sikerekben és a világ alakításában.
Ahogy a mondás tartja: „Jó pap holtig tanul.” Gyerekeinknek hatékony tanulási és alkalmazkodási képességekre van szükségük, mert az iskolai sikerhez sem vezet mindig egyenes út, ráadásul jövőbeli szakmáik talán még nem is léteznek. Minden eredményhez alapos, személyre szabott tanulás vezet. Nem elég tudni, mit akarnak – képesnek kell lenniük megtanulni azt, amire szükségük van.
A gyorsan változó világban a gyerekeknek képesnek kell lenniük határozott célokat kitűzni és azokért tudatosan cselekedni. Nem csak álmodoznak: lépéseket tesznek, végrehajtanak, eredményeket érnek el. Kihívást jelentő célokat választanak, amelyeket kitartással, stratégiával és mások segítségével sikeresen elérnek.
A kapcsolatokban, a családban, a közösségekben és a társadalomban a kommunikáció köt össze minket. Gyerekeink akkor tudnak igazán jól lenni és jó hatással lenni, ha képesek partneri módon, kedvesen és határozottan kommunikálni – legyen szó szemtől szembeni beszélgetésről, nyilvános megszólalásról vagy az online térben való kapcsolódásról.
A 21. században folyamatosan olyan új kérdésekre kell választ találniuk, amelyek a korábbi generációk számára ismeretlenek voltak. Közben a rutinmunkákat egyre inkább gépek végzik. Ezért nem elég, ha a vizsgafeladatok helyes válaszát tudják. Meg kell tanulniuk más szemszögből látni, képzeletükkel új ötleteket létrehozni, és értéket adni olyan kérdésekre is, amelyekre talán a tanár sem tudja a választ.
Az érzelmi intelligencia segít jobban megérteni és kezelni az érzelmeket, hatékonyabban kommunikálni és erősebb kapcsolatokat kialakítani. A magas EQ-val rendelkező emberekkel jobb együttműködni, jobb vezetők és jobb barátok. Ezek a képességek kulcsfontosságúak a személyes boldogsághoz, az egészséges kapcsolatokhoz és a közösségek erejéhez.
A mai világban nem elég mérlegelve gondolkodni: tudni kell különbséget tenni a lényeges és lényegtelen, az igaz és a hamis között. A gyerekeknek képesnek kell lenniük adatokra és bizonyítékokra alapozni a döntéseiket, és felismerni, amikor torzító tényezők befolyásolják azokat.


Évente kétszer összejövünk mindannyian, hogy közösen gondolkodjunk és inspirálódjunk.
Mit hozzak magammal?
Ruházat és cipő:
Wellness és pihenés:
Étkezés: Reggelit, ebédet, vacsorát és kávét biztosítunk a jelentkezéskor megadott étkezési igényedhez igazodva.
Kell valamivel előre készülnöm?
Mentális felkészülés: Készülj fejben és tettekben arra, hogy erre a néhány napra félreteszed:
Gyakorlati tipp: Javasoljuk, hogy állíts be automatikus válaszlevelet az email postafiókodban.
Mikor és hol kell lennem?
⚠️ Nagyon fontos: Tartsd be az alábbi érkezési időpontokat és maradj a program végéig!
Időpontok:
Az a feladatunk, hogy kiteljesedett személyiségű diákokat neveljünk és felkészítsük őket a jövő kihívásaira. Mi már talán nem látjuk ezt a jövőt. De ők fogják, és a mi dolgunk, hogy tudjanak vele valamit kezdeni.

Részletes menetrend példa
Érkezés, regisztráció, networking lehetőség
Köszöntő beszédek, a konferencia céljainak ismertetése
Hogyan változtatja meg a technológia a tanulási folyamatokat?
Esettanulmányok és módszerek a differenciált oktatás megvalósítására
Milyen lesz az oktatás 10 év múlva? Trendek és előrejelzések
A nap összefoglalása, visszajelzések gyűjtése
Brezno
TovábbBudaörs alsó
TovábbCampona alsó
TovábbDebrecen alsó
TovábbDunakanyar alsó
TovábbÉrd alsó
TovábbGödöllő alsó
TovábbKassák alsó
TovábbRómai-part alsó
TovábbSolymár alsó
TovábbTerény alsó
TovábbVeszprém alsó
TovábbZala alsó
TovábbZugló alsó
TovábbBrezno
TovábbCampona alsó
TovábbCampona felső
TovábbCampona ovi
TovábbGellért felső
TovábbGellért ovi
TovábbII. János Pál pápa tér
TovábbKassák alsó
TovábbP10
TovábbRómai-part alsó
TovábbRómai-part felső
TovábbZugló alsó
TovábbMi arra törekszünk, hogy egy olyan nyugodt környezetet tudjunk a gyerekek számára biztosítani, ahol bátran fedezhetik fel a világot, kérdezhetnek és tapasztalatokat szerezhetnek. Sok időt töltünk a szabadban, sokat mozgunk, kúszunk, mászunk, ugrálunk, barangolunk. És arra is odafigyelünk, hogy mindeközben legyen alkalom arra, hogy a gyerekek szociális képességei folyamatosan fejlődjenek.

Ebben a fázisban átböngészed a honlap tartalmát, a blogot, a GYIK-et, sokat olvasol rólunk és információkat gyűjtesz ismerőseidtől, részt vehetsz online vagy személyes tájékoztatóinkon, amik pontos részleteiről a facebook oldalunkon, események formájában és hírlevélben szerezhetsz tudomást. Áttekintitek a financiális és lokális lehetőségeiteket. A financiális hozzájárulás különböző kategóriáiról részletes tájékoztató itt található. Az információkat mérlegelve családként közösen eldöntitek, hogy szeretnétek-e a közösségünkhöz csatlakozni.
Kitöltötök egy adatlapot, amely körülbelül 10-15 percet vesz igénybe. Az adatlapon olyan kérdésekre adtok választ, amely alapján majd visszajelzést kaptok, hogy tudunk-e tovább menni a jelentkezési folyamatban.
A jelentkezési adatlapokat, korosztályos bontásban itt találjátok.
A következőkben személyes találkozásokat fogunk szervezni, amely során megismerkedhetünk egymással.
Ebben a fázisban a Budapest School operátoraival (iskola alapítói), munkatársaival, tanáraival vagytok kapcsolatban, telefonon/online illetve személyes formában.
A konkrét időpont egyeztetésekkel keresünk majd titeket.
A személyes találkozások egy pontján meginvitálunk titeket próbanapokra, ahol megnézzük, hogy a gyermeked hogyan érzi magát a csoportban, milyen a kapcsolódás a gyerekek között.
A konkrét időpont egyeztetéssel keresünk majd titeket.
Ha a próbanapokon is részt vettetek, írásban és/vagy szóban visszajelzést kaptok és adtok arról, hogy mit tapasztaltatok és végső döntés születik az iskolakezdésről.
Ha mindkét fél boldog a próbanapok után, akkor kaptok egy üdvözlő levelet, amely tartalmazza azokat a fontos információkat, amelyeket az iskolakezdés előtt még el kell intéznetek (regisztráció, financiális hozzájárulás utalása, saját informatikai rendszerünkbe lépés stb.)
Üdv a csapatban, lelkesen várunk titeket és ne felejtsétek megörökíteni az első napot az új óvodában, iskolában!
A márka minden eszköze egy helyen – érthetően, másolhatóan és azonnal használhatóan.
A Budapest School nyitott, emberközeli és bátor márka. A vizuális rendszer feladata, hogy ezt következetesen, mégis élettelien tegye felismerhetővé.
A pont lezárja a múltat, kijelöli a jelent, és teret nyit annak, ami utána következik: a jövőnek.
A közösség hiteles pillanatai fontosabbak a steril, beállított reklámképeknél.
Inter, erős hierarchia, sok levegő és pontosan használt színek adják a márka stabil keretét.
Olyan fiatalokat segítünk felnőni, akik önmagukhoz és a világhoz is jól kapcsolódnak.
A Budapest School logó a közös identitásunk. Mindig az eredeti arányokkal és megfelelő kontraszttal használd.
Világos háttéren
Az alap, fekete-piros RGB logó.

Sötét háttéren
A fehér logóváltozat.

Védőtávolság

A logó körül minden oldalon legalább a logó előtti piros pont átmérőjével megegyező üres teret hagyj.
Soha ne
Digitális felületen a piros, fekete és fehér a márka alapja. A kék, zöld és narancs kiegészítő színként hoz változatosságot.
Digitális felületen elsődlegesen csak a három primer színt használd: BPS Red, BPS Black és BPS White.
BPS Red
#EB2626235 / 38 / 380 / 100 / 100 / 0BPS Black
#0000000 / 0 / 00 / 0 / 0 / 100BPS White
#FFFFFF255 / 255 / 2550 / 0 / 0 / 0BPS Blue
#1C82E328 / 130 / 227Kiegészítő színBPS Green
#0094470 / 148 / 71Kiegészítő színBPS Orange
#F7921E247 / 146 / 30Kiegészítő színAz Inter Regular és Bold adja a teljes tipográfiai rendszert. Ha az Inter technikailag nem elérhető, az Arial a hivatalos fallback.
Headline · Pro
Inter Regular
Aa Bb Cc 0123
Inter Bold
Aa Bb Cc 0123
Egyszerűsített használat
Ha bizonytalan vagy a soronkénti Regular/Bold ritmusban, használd az egész headline-t Bold súllyal.
Elsődlegesen saját fotót használj. A kép legyen természetes, emberközeli és mutassa meg a közösség valódi életét – ne hasson beállított reklámfotónak.
Valódi közösség
Életszerű helyzet
Őszinte érzelemSaját BPS-fotó: gyerekek, tanárok és szülők valós helyzetekben.
Természetes fény, életszerű gesztusok, őszinte hangulat.
Steril, túlságosan beállított, mesterségesen vidám reklámképek.
A flekk fókuszt és játékosságot visz a kompozícióba; a pöttyháló finom dekoráció. Mindkettő másodlagos elem, nem veheti át a tartalom szerepét.
Magabiztosan a bizonytalan jövővel.
A flekk mindig enyhén, húsz fokkal elforgatva jelenik meg.
A BPS Red flekk 10% áttetszőséggel használható; fehér változat csak kontrasztprobléma esetén.
A flekk maradjon teljes, jól látható forma: ne csak két sarka látszódjon és ne érintse a kép szélét.
Ne módosítsd a pöttyhálót. Ha zavarja a kép érthetőségét, inkább hagyd el.
A hangnem minden központi és mikroiskolai felületen legyen barátságos, közvetlen és egyenrangú. Érthetően szakmai, de sosem kioktató.
A kézikönyvben szereplő kész sablonoknál csak a szöveget és a képet cseréld. Az alapméretet, tipográfiát, színeket és arculati elemeket ne módosítsd.
Instagram post
Fotóközpontú poszt, diszkrét logóval.
1080 × 1350 pxInstagram post
Rövid, erős üzenet flekken.
1080 × 1350 pxInstagram post
Cím, időpont és helyszín gyors átadására.
1080 × 1350 pxInstagram story
Felül és alul 250 px safe space-szel.
1080 × 1920 pxInstagram story
Kiemelt üzenethez, flekkes változat.
1080 × 1920 pxInstagram story
Praktikus eseményinformáció storyban.
1080 × 1920 pxFacebook post
Természetes fotó, minimális branding.
940 × 788 pxFacebook post
Kulcsüzenet vagy hirdetés kiemelésére.
940 × 788 pxEseménypost és eseményborító.
940 × 788 px / 1920 × 1005 pxForrások
A részletes szabályokhoz nyisd meg a teljes kézikönyvet; a forrásmappákból töltsd le a logókat és betűfájlokat.