Tanulni tanulunk

  • Esélyegyenlőség mint órai anyag - vendégszerzőnk, egy volt 8-os tanuló a P10-ből
    Esélyegyenlőség mint órai anyag - vendégszerzőnk, egy volt 8-os tanuló a P10-ből

    Az iskolánk célja, hogy a gyerekek ne csupán a tananyag ismeretét sajátítsák el, hanem mélyen beágyazott értékekkel és érzékenységgel váljanak a társadalom aktív és felelősségteljes tagjaivá. A világ működésének megértése mellett szeretnénk, ha képessé válnának a társadalmi különbségekkel és igazságtalanságokkal szembenézni, valamint másokkal együttműködni a változás érdekében. Ebben a modulban a tananyag és a társadalmi érzékenység fejlesztése együtt járt, és megkértük az egyik résztvevőt, hogy mesélje el ő a saját szavaival, milyen élményeket és ismereteket szerzett a modul során.

  • Tanulás és kreativitás találkozása - az első trimeszter különleges projektjei
    Tanulás és kreativitás találkozása - az első trimeszter különleges projektjei

    Célunk, hogy a BPS-ben tanuló gyerekek boldog, egészséges felnőttekké váljanak, akik hozzájárulnak környezetük jóllétéhez. Ezek a vezérelvek visszaköszönnek a projektjeinkben is, így tudjuk a mindennapokba emelni egy egészséges életmódról szóló modulsorozatot, vagy azt kikutatni, hogy tudunk a legjobban figyelni a környezetünkre, az idegenekre, egymásra, vagy a mellettünk lakó idős emberre.

    A teljesség igénye nélkül összeszedtünk projekteket, amelyek minket is és a gyerekeket is megmozgattak az első trimeszterben.

  • A mentorálás a "fűszer" a BPS-ben
    A mentorálás a "fűszer" a BPS-ben

    Szeptemberben a Budapest Schoolban minden gyerek számára izgalmas és meghatározó eseményre került sor: minden gyerek kiválasztotta a saját mentorát.

  • Szülői szemmel: Mi az, amiben erősek vagyunk, és hol van még tér a fejlődésre?
    Szülői szemmel: Mi az, amiben erősek vagyunk, és hol van még tér a fejlődésre?

    A Budapest Schoolban minden évben kérdőíves visszajelzést kérünk a szülőktől, hogy jobban lássuk, hol tartunk és hogyan fejlődhetünk. A 2024-es és 2023-as eredmények összehasonlítása alapján vannak területek, ahol előreléptünk, és olyanok is, ahol visszaesés tapasztalható. Az adatok segítenek azonosítani a trendeket, de fontos figyelembe venni, hogy miközben az előző év a viszonyítási pontunk, a világ és az iskolánk is folyamatosan változik.

  • Új zöld iskola - Elindult a BPS Zala!
    Új zöld iskola - Elindult a BPS Zala!

    Azt szeretnénk, ha 2024 szeptemberében egy új iskolával bővülne a BPS-ek száma. A zalai dombok között, falusi környezetben szeretnénk elindítani legújabb iskolánkat, a BPS Zalát.

  • Mobilhasználat a BPS-ben: közösen kialakított szabályok
    Mobilhasználat a BPS-ben: közösen kialakított szabályok

    Az iskolai mobilhasználat sokakat foglalkoztat mostanában. Tiltás? Tudatos használat? A BPS-ben hiszünk abban, hogy a gyerekek bevonása a döntésekbe segít abban, hogy jobban megértsék és elfogadják a szabályokat. A mobilok sem kivételek ez alól.

  • A BPS-ből Európa 9. legjobb egyetemére
    A BPS-ből Európa 9. legjobb egyetemére

    A Budapest School JPP-ben (középiskola) a mentorok a tanítás mellett a felnövésben és az orientáció megtalálásában is segítik a diákokat, hogy egyéni érdeklődésük és céljaik szerint alakítsák továbbtanulási és szakmai útjukat.

  • 33 könyvet írtak, és adtak ki BPS-es gyerekek
    33 könyvet írtak, és adtak ki BPS-es gyerekek

    Idén 47 gyerek vett részt a Gödöllő, Kassák, P10 és Breznó iskolákból a programban, akik 33 kötetet írtak. A legkisebb gyerekek a foglalkozásaik alatt rövid meséket írtak, amelyeket egy kötetbe szedve jelentettek meg, míg a nagyobbak önálló köteteket adtak ki.

  • A boldog gyerek nyáron pihen
    A boldog gyerek nyáron pihen

    Célunk, hogy a gyerekeink boldog, egészséges felnőttekké váljanak, akik hozzájárulnak környezetük jóllétéhez, ehhez pedig hozzájárul az aktív pihenés is.

  • A Yale EQ programja a BPS-ben
    A Yale EQ programja a BPS-ben

    Az, hogy a gyerekeink megtanuljanak jól bánni az érzelmeikkel, motiválják magukat, jól értelmezzék mások érzelmeit és boldogabb kapcsolatokat tudjanak fenntartani, legalább olyan fontos, mint olvasni és írni tudni.

  • Mit tanulnak a gyerekek a Budapest School-ban? - Guding Principle fejlesztés
    Mit tanulnak a gyerekek a Budapest School-ban? - Guding Principle fejlesztés

    Idén fókuszprojektünk volt, hogy újrafogalmazzuk a BPS közös irányelveit. Korábban elkészültünk már a legfelső, legáltalánosabb szinttel: „Célunk, hogy a gyerekeink boldog, egészséges felnőttekké váljanak, akik hozzájárulnak környezetük jóllétéhez."

    A következő szint a gyerekek szintje. Mi történik a gyerekekkel az iskolában? Milyen irányelvek szerint szervezzük a mindennapjaikat? Mit kínálunk nekik, amikor tanulunk?

  • A BPS-gyerekek az országos átlag felett írták meg a központi írásbeli felvételiket.
    A BPS-gyerekek az országos átlag felett írták meg a központi írásbeli felvételiket.

    Egy BPS-gyerek a sok „alternatívkodás" közben meg tud tanulni tanulni, célokat kitűzni, és azt elérni; ezt azért látjuk. Kérdés, hogy megvan-e az esze és képessége ahhoz, hogy ezt a tudást elővegye és alkalmazza egy megmérettetésen? Pl. felkészüljön és megírja a központi felvételit. Meg tudja csinálni a BPS-es keretek között? Most már tudjuk, hogy meg.

  • A fejlesztés nálunk a mindennapok része.
    A fejlesztés nálunk a mindennapok része.

    "Nálunk nem tabu pszichológushoz, fejlesztőhöz menni, valamilyen egyéni fejlesztő foglalkozáson részt venni. Szerintem nagyjából 60 százalék esélye van rá a szülőnek, hogy az ő gyerekének is jól jönne” - mondtuk egy interjúban a Forbesban.

  • Újrafogalmazzuk a BPS közös irányelveit.
    Újrafogalmazzuk a BPS közös irányelveit.

    Újrafogalmazzuk a BPS közös irányelveit. Most a legáltalánosabb résszel vagyunk kész. „Célunk, hogy a gyerekeink boldog, egészséges felnőttekké váljanak, akik hozzájárulnak környezetük jóllétéhez." De mit is csinál az iskola, és milyen gyerekeket akarunk nevelni?

  • Szülői visszajelzések 2024
    Szülői visszajelzések 2024

    Az éves szülői visszajelzéseitek alapján látjuk, hogy jól vannak a gyerekek az iskolában, és kirajzolódtak a területek, amiken még érdemes dolgoznunk: mentorálás, kommunikáció, a gyerekek fejlődésének egyértelműbb megmutatása.

  • BPS szülinap és évnyitó 2024
    BPS szülinap és évnyitó 2024

    A születésnap egyik nagy változása volt idén, hogy a tanárok együtt eldöntötték, hogy minden gyereket elhoznak a közös programra. Nézd meg a videót a szülinapi hangulatról. A másik vállalás: az ott összeadott támogatásról nyilvánosan elszámolunk, a megmaradt 240,000 Ft támogatást visszük tovább a projekthét eseményre.

  • Még több napot „igazolhat” a szülő
    Még több napot „igazolhat” a szülő

    Apróságnak tűnik, de 23 napról 25 napra emeltük a „szülők által igazolható hiányzások számát". De emögött alapos megfontolás és sok tervezés van. A lényeg: bízunk a családokban.

  • Alsó vagy felső? - A korcsoportváltó rubrikról
    Alsó vagy felső? - A korcsoportváltó rubrikról

    Ahogy az iskolakezdés, úgy az alsó és felső korcsoport közötti váltás is fontos mérföldkő a gyerekek életében. Bár óvoda után vizsgálják az iskolaérettséget, a két korcsoport között nincs ilyen visszajelzés, pedig alsóban és felsőben nagyon különböző készségekre van szükség. Az osztályzatok önmagukban nem adnak erről hatékony visszajelzést a gyerekeknek és szülőknek, a szöveges értékelés pedig nem megfelelő támpont. A BPS-ben a hagyományos iskolákkal ellentétben lehetőség van arra, hogy a szülők és gyerekek eldöntsék, eljött-e az ideje a korcsoport-váltásnak.

  • Nyári könyvajánló
    Nyári könyvajánló

    A nyári könyvajánló blogposztunkban olyan olvasnivalókat mutatunk, amik inspiráltak minket iskolánk alapításánál/működtetésénél és formálják mindennapjainkat.

  • Egy ok, amiért érdemes iskolát váltani
    Egy ok, amiért érdemes iskolát váltani

    Rengeteg történet szól arról, hogy mennyire utálják a gyerekek az iskolát, mert nem érzik jól magukat. Mintha lenne egy társadalmi konszenzus, egyetértés, hogy az iskolát nem kell, nem fontos élvezni, és így működne sok iskola, amióta az eszünket tudjuk.

  • Cultural Club
    Cultural Club

    A cultural club egy olyan egész éven átívelő projektekből és modulokból álló tanulási folyamat, amikor a gyerekek megismerkedhetnek a különböző országokkal és kultúrákkal. A “világpolgárrá nevelés” és a társadalmi felelősségvállalás mellett a programot az az elsődleges igény hívta életre, hogy a gyerekek találkozzanak olyan külföldi emberekkel, akikkel angolul kell kommunikálniuk. Így szerettünk volna megmutatni nekik, miért is hasznos angolul tanulni. A COVID szabályai sajnos egy idő után nem tették lehetővé, hogy vendégeket fogadjunk, de a korábbi élmények, a gyerekek hihetetlen lelkesedése és a világra való nyitottság okán a mai napig a cultural club adja a tanulási helyzetek alapját.

  • Álmodtunk egy iskolát
    Álmodtunk egy iskolát

    2015 nyarán egy Facebook-postban megkérdeztem a barátaimtól, ki akar egy újragondolt óvodához csatlakozni, amelyből később egy iskola is létrejöhet. Ma azt kérdezem, hogy ki akar egy olyan 21. századi iskolához csatlakozni, amelyet öt év működés után immár a magyar állam és az egyik legnagyobb nemzetközi oktatási szervezet, a Council of International Schools is elfogad. Öt éve két kis csoporttal indultunk, idén szeptembertől 14 helyszínen 400 gyerek tanulhat a BPS egyedi szakmai programja alapján óvodás kortól a középiskola végéig.

  • Olaszországból szeretettel
    Olaszországból szeretettel

    Berni másodszorra 2020 tavaszán kezdett el tanítani nálunk. Igen, jól olvasod. Másodszorra. És nem is akármilyen körülmények között: online, Olaszországból. Abból az országból, ahová a szerelem vitte el és ami miatt 10 hónapja, mindkét fél szomorúságára, elváltak a Budapest Schoollal az útjai. Most viszont minden megváltozott.

  • Így telnek a napok egy hatévessel a karanténban
    Így telnek a napok egy hatévessel a karanténban

    Tudjuk, hogy nehéz. Ez az írás most nem is erről szól, hanem Dorkáról, aki hatéves létére példásan alkalmazkodik a szokatlan körülményekhez. És azoknak az embereknek a kemény munkájáról, akik segítenek neki ebben: a szüleiről és a tanárairól.

  • Karantén és egy fiktív köztársaság
    Karantén és egy fiktív köztársaság

    Mi történik akkor, ha hagyjuk, hogy egy csapat középiskolás azt tanulja, ami igazán érdekli? Nézzétek a végeredményt, magáért beszél! Bemutatjuk az élő példáját annak, hogy miért érdemes meghallani a tanulók igényeit.

  • Mi az a peer circle és miért van szükség rá a te iskoládban is?
    Mi az a peer circle és miért van szükség rá a te iskoládban is?

    Sok szakmában bevett szokás, hogy a dolgozók esetmegbeszéléseket, egyéni és csoportos szupervíziókat tartanak. Ahogy egy pszichológusnak, egy szoftvermérnöknek vagy egy menedzsernek is szükségük van olykor szakmai megerősítésre és támogatásra, úgy ez a tanárokra is igaz. Egy modern, tanuló iskolában a tanárok megtalálják a módját annak, hogy egymástól tanulhassanak, hogy egymást segítsék akár érzelmileg, akár szakmailag. Ennek egy jó formája a rendszeres peer circle.

  • A házirendet az iskola kidobhatja, gyakorolhatjuk a közösségi működést
    A házirendet az iskola kidobhatja, gyakorolhatjuk a közösségi működést

    Amikor megkérdezem a gyerekem, hogy hány gyerek jár az iskolájába, akkor rögtön rávágja, hogy 34. A tiéd mit mondana? Főleg azokat kérdem, akiknek a gyereke hagyományos iskolába jár. A BPS-be járó gyerekek általában pontosan tudják ezt a számot, ami már önmagában meglepő lehet. Másrészt mindenki sokkal kisebb számot mond, mint ami az igazság. És ezen mi nagyon sokat dolgoztunk.

  • Digitális iskola - hogy lehet ezt jól csinálni?
    Digitális iskola - hogy lehet ezt jól csinálni?

    Otthontanulás – kihívás gyereknek, szülőnek, tanárnak. Ebben a bejegyzésben most összeszedjük, hogy mik azok az alapvető dolgok, amelyek szerintünk segítenek abban, hogy működjön az online tanulás.

  • Ember a rendszerben - egy mérnök válasza a krízishelyzetre
    Ember a rendszerben - egy mérnök válasza a krízishelyzetre

    A Prezi, majd a Facebook vezető mérnökeként dolgozott, társalapítója a Budapest Schoolnak és jelenleg az iskolahálózat technológiai vezetője. Vészi Gábor az IT világában már hozzászokott a krízishelyzetekhez és ahhoz, hogy miként célszerű reagálni rájuk. Most 11 helyszínen 340 gyerek iskoláját kellett három nap alatt a digitális világba helyezni. Erről kérdeztük most őt.

  • Ollivander boltjában 300 főnixtoll-mag varázspálca van
    Ollivander boltjában 300 főnixtoll-mag varázspálca van

    "Ollivander boltjában 300 főnixtoll-mag varázspálca van. Megvesznek belőle 210-et. Hány főnixtoll-mag varászpálca maradt?” — Ennek a Harry Potter témájú feladványnak a szerzője 9 éves és az egyik tanulótársának találta ki a fejtörőt. Így is lehet gyakorolni a matekot.

  • Játék, beszélgetés, kapcsolódás: ilyen is lehet egy szülői
    Játék, beszélgetés, kapcsolódás: ilyen is lehet egy szülői

    A Budapest Schooban a szülők, a gyerekek és a tanárok együttműködésén nagy hangsúly van, ezért fontos, hogy a szülők a “szülői értekezletekeken” se passzív befogadókként legyenek jelen, hanem aktívan beszélgessenek egymással, a tanárral, kapcsolódjanak, kérdezzenek - hovatovább: játsszanak is! Csóti Orsolya ebben a videóban arról mesél, milyen nálunk egy szülői kör.

  • Ezt tanítani nem lehet, csak megtartani a gyerekekben
    Ezt tanítani nem lehet, csak megtartani a gyerekekben

    A Fibonacci-számsor a matematika egyik legszebb válasza arra, hogyan kapcsolódik össze az elmélet és a természet. A MOME egyetemi hallgatói és a Budapest School kisiskolásai egy többhetes kísérletben azt mutatták meg, mi az eredménye annak, ha találkozik a gyermeki kreativitás, a tudomány és a dizájner szemlélet – erről mesélt Lipóczki Ákos, a MOME Tárgyalkotási tanszékének docense.

  • Ha mi nem halljuk meg, akkor ki fogja?
    Ha mi nem halljuk meg, akkor ki fogja?

    Az életünk számos területén törekszünk arra, hogy mások és a saját magunk biztonságáért felelősséget vállaljunk - akár a törvény, akár a társadalom, akár a saját értékrendünk írja azt elő. Azonban van egy terület, amely egészen a mai napig nem rendelkezett határozott, egységes irányelvekkel - ez pedig az iskolai gyermekvédelem.

  • Három fontos lépés egy agilis iskola felé
    Három fontos lépés egy agilis iskola felé

    Mára a nagyvállalatok is felismerték azt, hogy a felülről irányított szervezetek lassan mozognak, túl lomhák ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak az egyre jobban felgyorsult világ változásaira. És mi a helyzet az iskolákkal, válhat-e egy ilyen bonyolult és sokrétű rendszer agilissá és rugalmassá, hogy képes legyen a gyerekekre és a környezetre reagálni?

  • Mi a közös a legózásban, a bútortervezésben és a tanulásban?
    Mi a közös a legózásban, a bútortervezésben és a tanulásban?

    Ha körbenézünk a design világában, számtalan olyan tárgyat látunk, amely modulokból épül fel. Hogy csak pár példát mondjunk: Lego, IKEA-bútor, autók. Mind külön alkotóelemekből állnak, melyek jó része, ha szükséges, külön-külön javítható, módosítható, kicserélhető. Miért ne vihetnénk át más rendszerekbe is ezt a módszert? Például az oktatásba. Lehet-e a tanulás is igényeknek megfelelően alakítható? - A válaszunk: igen, lehet. VIDEÓ

  • Az abakusztól a virtuális iskolákig
    Az abakusztól a virtuális iskolákig

    Az elmúlt években hatalmas léptékben fejlődött az oktatási technológia. Az online iskolák, a mesterséges intelligencia alapú tanítás, a kontinenseken átívelő virtuális osztályterem már nem egy valószínűtlennek ható sci-fi kellékei, hanem a jelenünk. De vajon mennyire találkoznak a várakozások a valósággal?

  • Örömmel menni az iskolába
    Örömmel menni az iskolába

    Mi a tanulás? Az, ha bátran meg merjük mondani, hogy valamit nem tudunk. Még. Azért dolgozunk már ötödik éve a Budapest Schoolban, hogy minél többeknek megmutassuk: a tanulás nem más, mint a gyerekek veleszületett kíváncsisága, amelyet ha sikerül megtartanunk, akkor iskolába járni igazi öröm.

  • Amikor semmi sem jó
    Amikor semmi sem jó

    Képzelj magad elé egy első osztályost! Megvan? Akkor most képzeld el azt, hogy rosszkedvű, hogy semmi sem köti le és - igen, mondjuk ki -, hisztizik. Látod magad előtt? Hallod őt? Jó. Akkor most elmesélünk egy történetet.

  • Tiszteletben tartjuk egymás félelmeit
    Tiszteletben tartjuk egymás félelmeit

    Mit jelent egy gyerekközösség számára, ha együtt alkothatja meg a saját szabályrendszerét? Hogyan erősíti az összetartozás élményét a köszönöm pénz? Mit jelent egy iskolában a plenáris ülés és hogyan működik a reggeli kör - ezekről a jól kipróbált, közösségépítő módszerekről mesél Porteleki Sára, a Breznó mikroiskolánk tanára.

  • 5 érv amellett, hogy a gyerekek programozzanak
    5 érv amellett, hogy a gyerekek programozzanak

    Gondoltad volna, hogy a programozás lehet játék is? Vagy a kreatív önkifejezés egy formája? Hogy nem a kütyüzésről szól, hanem a személyiségfejlődésről is? Hogy kerülhet a gyerek flow-ba, miközben kódsorokat alkot?